Járattörlés esetén az utasokat megilleti a vételár visszatérítése

MH/MTI
2024. július 2. kedd. 11:07

A közlemény szerint a fővárosi kormányhivatal az idegenforgalmi főszezon alatt kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy betartassa a légitársaságokkal a járatkésések, járattörlések esetére vonatkozó szabályokat.

Ehhez kapcsolódóan tájékoztatják az utasokat arról, hogy milyen jogok illetik meg őket, ha a járatukat törlik, vagy annak indulása jelentősen – legalább két órát meghaladóan – késik, függetlenül a késés vagy törlés okától.

Mint írták, járattörlés esetén, ha az utas az átfoglalást választja, a légitársaságnak a várakozási idővel észszerű arányban ételt és frissítőket kell biztosítania (ellátási kötelezettség), valamint – amennyiben egy vagy többéjszakás ott-tartózkodás szükséges – gondoskodnia kell az utas szállásáról, illetve a szállásra és onnan vissza a repülőtérre történő transzferről (segítségnyújtási kötelezettség).

Ha a járattörlést nem rendkívüli körülmény (például bizonyos technikai hiba, légitársaság alkalmazottjainak sztrájkja) okozza, az utasok a repülőút hosszától függően 250, 400, vagy 600 eurós kártalanításra is jogosultak lehetnek – tették hozzá.

Rendkívüli körülménynek minősülnek ugyanakkor például a repülésre veszélyes időjárási körülmények, a légiforgalmi irányítási döntések, madárrajjal történő ütközés következtében előforduló járattörlések – részletezték.

Úgy folytatták, hogy ha a gép indulása több mint öt órát késik, a légitársaságnak fel kell ajánlania a repülőjegy árának visszatérítését (ha az utasnak az utazáshoz fűződő érdeke megszűnt) – tájékoztatott a kormányhivatal.

Hangsúlyozták, hogy a légitársaságoknak minden esetben különös figyelmet kell fordítania a csökkent mozgásképességű utasok és az őket kísérők, valamint a kíséret nélkül utazó gyermekek szükségleteire.

A kormányhivatal felhívta az utasok figyelmét arra, hogy amennyiben az ellátási és segítségnyújtási kötelezettségnek adott esetben a légitársaság nem tud eleget tenni, a várakozás miatt felmerült minden költésről számlát kell kérniük (étkezés, frissítő vásárlása, szállás, transzfer), és a számlával igazolt – észszerű – költségeik megtérítését a légitársaságtól kell kérni.

Amennyiben az utasok a végső célállomásukat jelentős (három órát meghaladó) késéssel érik el – és rendkívüli körülmények nem állnak fel – szintén jogosultak lehetnek a repülőút hosszától függően 250, 400 vagy 600 eurós kompenzációra – fűzték hozzá.

Fontosnak nevezték, hogy jelentős járatkésések, illetve törlések esetén a légitársaságoknak tájékoztatniuk kell az utasokat a a jogaikról; ha a légitársaság az utasok megkeresésére nem válaszol vagy elutasító választ ad, a jogaik érvényesítését a fogyasztóvédelmi hatóságtól is kérhetik.

Elolvasom a cikket