Brém-Nagy Márton
2024. július 2. kedd. 13:27
A Hszincsiang tartományban található Aksu városa számos dologról híres, hiszen rengeteg belföldi és mostanában külföldi turista is érkezik ide a gasztronómia és a kultúra okán. A város egyik leginkább felkapott látnivalója az éjszakai piac, ahol az ember nem csak a helyi ujgur kisebbség kézműves termékei közül válogathat, de számtalan helyi ínyencség is várja az ide látogatókat. Aksu emellett a gyapottermesztéséről is híres, ami már a korai évszázadokban is meghatározó terméke volt a városnak.
Habár az első írásos említések már időszámításunk korai éveiben is lakottként írják le a területet, ez azonban nem jelenti azt, hogy kellemes lett volna az élet errefelé. A városhoz tartozó Kekeya területe pedig különösen nehéz helyzetben volt, miután északról minden nap a Takla-Makán sivataggal nézett farkasszemet. A széljárás nem mindig volt kegyes, így az itt élők már a Csing dinasztia idején is küzdöttek a homok okozta problémákkal. A helyiek rizsestáljába igen gyakran keveredett bele a sivatagi homok, ami csak egy része volt a problémának, ennél sokkal aggasztóbb volt a sivatagi homok levegőminőségre gyakorolt hatása. A helyieket az év közel száz napján sújtotta homokvihar, amely nem csak hogy eltakarta a napot, de komoly egészségkárosodást is okozott. Aksu pedig sokáig hiába kérte a központi kormányzat segítségét, a probléma szinte megoldhatatlan, emberfölötti feladatnak bizonyult.
A homokban ugyanis nem termett meg semmi, a vízellátás nem volt biztosított, így fákat sem lehetett ültetni. A császárság idején rengeteg kutat fúrtak ugyan, de abban a talajban nem maradtak meg tartósan a fák. 1985-ben végül a vezetés elhatározta, hogy a faültetésnek elsődleges prioritást kell élveznie, ha a város fenn akar maradni a jövőben is. Aksu lakosai, elöljárói és szakértői közül több százan önként jelentkeztek a lehetetlennek tűnő feladatra.
Almafák Aksu mellett
Fotó: A szerző felvétele
1986-ra elkészültek egy 16 kilométer hosszú csatornarendszerrel, amely elegendő víz szállítására volt képes az erdősítési projekt számára. Az önkéntesek ezután hozzáláttak a termőföld kialakításához és a fák ültetéséhez. Mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt, hogy az itt ültetett fák megmaradjanak a jövő generációja számára bármi áron. 1986 és 2020 között a projekt eredményeként több mint 80 ezer hektár fát ültettek a területen, amelyek hála a gondos munkának nem csak hogy megmaradtak, de termőre is tudtak fordulni, a homokviharral teli napok száma pedig 100-ról 30-ra csökkent 2020-ra.
Az áldozatos munka meghozta az anyagi gyümölcsét is – szó szerint –, hiszen az elültetett almafáknak köszönhetően a helyiek egyik legjelentősebb terménye mára az alma lett, amelynek termesztéséből ma már sok helyi él.
Az inspiráló történet pedig értékes tapasztalattal szolgált az erdősítési projektek számára szerte az országban.
