Egy hónapig csak éjjel lehet átkelni az Olt völgyén

MH/MTI
2024. július 3. szerda. 22:16

A teljes nappali útlezárásra a Déli-Kárpátokat Nagyszeben és Pitesti között átszelő A1-es autópálya mintegy 30 kilométeres – a Szeben megyei Bojca (Boita) és a Valcea megyei Cornetu-kolostor – közötti második szakaszának építése miatt van szükség. Az építőtelep előkészítése ugyanis erdőirtással jár.

„A fák kivágására megvannak a szükséges engedélyek, de a nagy, az akár 70 méter magasságban végzett munka során bármikor előfordulhat, hogy a kidöntött fák az úttestre esnek, így ennek a munkának az elvégzéséhez elkerülhetetlen a forgalom leállítása” – magyarázta a tárcavezető.

Hozzátette: a DN7-es főutat a július 8-ától kezdődően augusztus 9-ig zárják le a nappali órákban, éjszakánként pedig mindig megnyitják a forgalom előtt. Az igénybe vehető alternatív közlekedési útvonalakat a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) fogja a napokban kijelölni.

„Számítok rá, hogy lesznek »hozzáértők«, akik bírálni fogják ezt az intézkedést, de nincs más megoldás. Ha autópályát akarunk, akkor ezeket a munkálatokat el kell végezni” – szögezte le Grindeanu.

Romániában 2020-ban kezdték építeni az első, Erdélyt az Ókirálysággal összekötő, a Kárpátokat átszelő 123 kilométeres autópályát Pitesti és Nagyszeben között. Eddig 13 kilométernyi részt adtak át forgalomnak Szeben megyében. A Bukarestet a magyar határral (Nagylak II. – Csanádpalota átkelőnél) összekötő A1-es sztráda részét képező autópályaszakasz a Bojca-Cornetu térségben a DN7-es főúttal és a 200-as vasúti fővonallal együtt az Olt völgyén fog haladni.

Ez az útvonal a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) 4-es folyosójának része, a legforgalmasabb a Kárpátokat átszelő tranzitútvonalak közül. Az Olt völgyén keresztül vezető DN7-es főutat – a 2022-es forgalomszámlálási adatok szerint – naponta átlagosan több mint 10 ezer jármű veszi igénybe.

Elolvasom a cikket