Sulyok Tamás: Európa a közös otthonunk, Európa a közös jövőnk

MH/MTI
2024. július 3. szerda. 21:49

„Jó életet szeretnénk biztosítani magunknak, gyermekeinknek és az unokáinknak, ehhez pedig erős és stabil Európára van szükség, amely büszke az értékeire, és amelynek népei emelt fővel járnak” – mondta az államfő, hozzátéve, hogy csak így garantálható a béke és a szabadság, így lehet Európa „egy olyan hely, ahol otthon vagyunk, és megértjük azokat, akikkel közös ez az otthonunk”. Nincs szükség egy uniformizált Európára, a vélemények szabad ütközése a demokrácia védjegye – hangoztatta Sulyok Tamás.

Rámutatott, hogy a tagállamok mind Európa szerves és elidegeníthetetlen részét képezik, az Európai Unió ereje, értékei és eredményei pedig a tagállamok sajátosságaiban és alkotmányában gyökereznek. Szuverenitás nélkül nincs demokrácia és nincs szabadság – jelentette ki az államfő.

Sulyok Tamás kitért arra is, hogy egész Európát érintik a kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk, és minden tagállam a saját belátása szerint látja el feladatait és kötelezettségeit, úgy, hogy az az egész közösség javát szolgálja.
Ezért nem tisztességes vitatni mások jó szándékát és Európa jövője iránti mély aggodalmát – hívta fel a figyelmet az elnök.
Sulyok Tamás azt is mondta, hogy Magyarország számít Ausztria támogatására a magyar elnökség során végzett munkája során.

Elolvasom a cikket