Több ezer bebörtönzött kapott kegyelmet Fehéroroszországban

MH/MTI
2024. július 3. szerda. 21:38

Az egyik érintett egy veterán ellenzéki politikus, pártvezető, volt elnökjelölt, Rihor Kasztuszjou.

A 80. évfordulót szerdán katonai díszszemlével is megünnepelték.

Fehérorosz médiajelentések szerint Henadzij Kazakevics belügyminiszter-helyettes jelentette be, hogy 7850 rab részesül közkegyelemben.

A 67 éves Rihor Kasztuszjoutt 2021-ben tartóztatták le, és 2022-ben tízévi börtönbüntetésre ítélték a hatalom megdöntésére szőtt összeesküvés vádjával. Már letartóztatása után nem sokkal kiderült, hogy rákbeteg.

Aljakszandr Lukasenka elnök kedden személyesen jelentette be, hogy emberiességi alapon szabadon engedhetnek rákbeteg politikai foglyokat is.

A vitatott tisztaságú 2020-as elnökválasztás eredményei elleni tiltakozások erőszakos elnyomása után Lukasenka több száz ellenzőjét ítélték hosszú szabadságvesztésre.

Az államfő, aki idén tölti a 30. évet a hivatalában, a szavazás után magát hirdette ki elnöknek. Az ellenzék számos tagja külföldre menekült.

A Vjaszna (Tavasz) emberi jogi szervezet nemrégiben közölte, hogy a foglyok között kilencven súlyos beteg van, mintegy hatvanöten pedig hatvan év felettiek, és komoly egészségi problémákkal küzdenek.

Eddig 1409 politikai foglyot tartottak nyilván hivatalosan Fehéroroszországban.

Az amnesztiarendelet szerint a várandós nőket és a kiskorúakat, az egyedülálló szülőket és a nyugdíjkort elért elítélteket érinti a közkegyelem.

Elolvasom a cikket