Új esély nyílik a gazdák hatékonyabb uniós képviseletére

MH/ MTI
2024. július 3. szerda. 10:42

A közlemény szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a július 1-jével induló magyar európai uniós elnökség remek alkalmat teremt arra, hogy az európai agrárpolitika középpontjába újra a gazdálkodókat állítsák. A teremtett világ megőrzését, a gazdák versenyképességének fenntartását és a biztonságos élelmiszer-ellátást egyszerre kell garantálni. Ennek érdekében Magyarország arra törekszik, hogy a mezőgazdaság bekerüljön a következő uniós ciklus legfontosabb szakpolitikái közé. Ennek érdekében a versenyképes, a válságálló, a gazdabarát, a tudásalapú és a fenntartható európai mezőgazdaságért fognak dolgozni – tette hozzá a miniszter.

Kiemelte, a következő fél évben az agrártárca felelősségi körébe tartozóan több mint 150 ülést szerveznek meg. Ebből öt formális és egy informális tanácsülésre is sor fog kerülni, utóbbinak Budapest szolgál majd otthonául, szeptember elején. A Mezőgazdasági Különbizottság (Special Committee on Agriculture) tagjai 11, míg a szakértői szintű munkacsoportok 136 alkalommal fognak tanácskozni – sorolta a miniszter.

Nagy István kifejtette, az európai gazdák az élelmezésbiztonság garantálásával alapvető közjavakat biztosítanak valamennyi uniós polgárnak, ezért az EU stratégiai autonómiájának része kell, hogy legyen az élelmiszerszuverenitás és az élelmezésbiztonság garantálása.

A magyar elnökség kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy a nemzetközi kereskedelmi megállapodások és a jövőbeli EU-bővítés milyen hatással lesz az európai termelők és az élelmiszeripar versenyképességére, valamint az uniós élelmezési rendszer biztonságára.

A miniszter kitért arra is, hogy csak egy válságálló európai mezőgazdaság és élelmiszeripar képes megbirkózni a különböző kihívásokkal. A mezőgazdasági piacok helyzetéről szóló tanácsi vita segíteni fog beazonosítani, hogy az egyes ágazatokban pontosan milyen típusú válságkezelési intézkedésekre lesz szükség a jövőbeli KAP-ban (közös agrárpolitika).

A tárcavezető kulcsfontosságúnak tartja a tudásalapú és innovatív mezőgazdaság fejlesztését. A fenntartható mezőgazdaság és erdőgazdálkodás fontos szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben, a biológiai sokféleség, valamint a természet védelmében és ezen keresztül teremtett világ értékeinek megőrzésében. Ezért eszmecserét folytatnak arról is, hogy a KAP hogyan járul hozzá ezen célok eléréshez – fűzte hozzá Nagy István az AM közleménye szerint.

Elolvasom a cikket