Vicc itt már minden! Nekünk, úgymond egyszerű választóknak el kell, mondhatni kötelezően el kell viselnünk, hogy viccbe illő figurák uralkodnak felettünk. Le kell nyelnünk ezt, pontosabban ez már múltidő, hiszen a magyar viccpárt, a nem létező kétfarkú kutyáról elnevezett párt már jó idő óta létezik, tehát le kellett nyelnünk, hogy viccgyárosok építik a jövőt. Termékeik ugyan cseppet sem segítettek bennünket közelebb kerülni a boldogabb és nyugodtabb élethez, sőt! Inkább megrengettek bennünket abban a hitünkben, hogy netán mégis eljön egyszer az az idő, amikor normális körülmények között, mindenféle ostoba viccelődéseket mellőzve élhetünk. Egyelőre nem jött el.
Ám hagyjuk most a magyar viccpártot, az igazán viccbe illő jelenetek ugyanis hazánk határain kívül történnek. Az az Ursula von der Leyen például, aki korábban már nyilvánvalóan lebukott kétes üzelmei miatt, úgy tűnik, továbbra is élére állhat, azaz elnöke lehet az Európai Bizottságnak. Na, itt és „most kéne abbahagyni, elfutni, elrohanni”, ahogy a régi sláger mondja, ebből a velejéig romlott társaságból. S hogy a sláger szövegét tovább idézzem, „érzem, hogy holnap már többé nem lehet, Most kéne összeveszni, Erőnket összeszedni, S kimondani azt, hogy Ég veled!”. Csakhogy búcsút inteni ennek a színtársulatnak, az Európai Uniónak, amely nem tudom mitől európai és nem tudom mitől unió, úgy tűnik, szinte lehetetlen. A slágerszöveget is csak viccből idéztem, hiszen miért is ne viccelhetnék, ha már a mindennapi politika, melyet a világ urai irányítanak, naponta csinálhat mindenből viccet, amit mi eddig életünk vezérfonalának tekintettünk, s naponta torzíthatja el céljainkat, miközben mást sem csinál, mint a régi-régi stratégiát alkalmazva, az „oszd meg és uralkodj” címszó által vezérelve cselekszik. Ursula tehát továbbra is az élen marad. És ez nem vicc, csak viccbe illő. Már csak azért is, mert szóba se jött, hogy üzelmei miatt valamiféle büntetés érte volna, vagy érné.
Viccbe illő az is, mellyel rendszeresen David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete szórakoztat bennünket. Szinte naponta. A minap például azzal, hogy antidemokratikusnak nevezte, ha egy ország – jelen esetben természetesen Magyarország – nem veszi jó néven, ha bizonyos hazai, politizáló szervezeteket külföldről pénzelnek. Mély aggodalommal tölti őt el, hogy mi bizony meg szeretnénk őrizni szuverenitásunkat. Jelzem, az ő kártékony tevékenységétől is óvakodva! Ezért aztán a nemrég alapított Szuverenitásvédelmi Hivatal sem tetszik neki. Óriási szorításban létezünk tehát mi, kicsiny országunkban élő, s tíz milliónál kevesebb magyarok, akik bizony naponta állapíthatjuk meg, hogy ami itt folyik, az bizony vicc. Szomorú vicc, ha egyáltalán létezik ilyen, s még csak viccpárt sem kell hozzá, meg amerikai nagykövet sem. Mert kérdezem, hogyan lehet egy országban úgy elindítani egy öt év óta regnáló, de most újraválasztott (vagy ki tudja?) főpolgármestert, akinek elmúlt öt esztendei ténykedése másból sem állt ki, csak törvénytelenségből? A Lánchíd-beruházás titkai, a Városháza körüli botrányok, bizonyos Márta Imre-féle vállalatvezetési módszer, és így tovább. Bár ez utóbbiban meglehet, tévedek, s csak én vagyok olyan ostoba, aki csodálkozva nézi, hogyan lehet a Budapesti Közművek élére kinevezett Mártha Imrének az Egyesült Államokból irányítania a Budapesti Közműveket? Az ország többi cégvezetője is megteheti ezt? Hogyan lehet így dolgozni? Miképpen lehet így felelősséget vállalni? A magyar orvosok például miért nem külföldről adnak tanácsot a magyar betegeknek? Ők ezt miért nem tehetik meg? Tudom, hogy létezik az ártatlanság vélelme, de mégis, ha a főpolgármester és köre nem tud tisztességesen elszámolni mindazzal, ami rátartozik, akkor vajon kiben-miben van a hiba? Az emberekben, adott esetben az ilyen-olyan vezetőkben, vagy a jogszabályainkban? Ki válaszol? „Pártkáderek kifizetőhelyei a fővárosi cégek vezető testületei” – nyilatkozta a minap Vitézy Dávid. Hogyan létezhetett ezt eddig figyelmen kívül hagyni, elnézni? Hol a felelős? Na, az ilyen esetek „homályban maradása” miatt gondolják sokan, és sajnos nem alaptalanul, hogy vicc az egész politika. A kétfarkúak legalább megpróbáltak viccesek lenni a névadással. De ne csodálkozzon senki, ha nem lett jobb kedvünk ettől a viccelődéstől. Nem mi, hazánkat szerető és gyarapítani akaró emberek csináltunk viccet a politikából. Ami bizony nem csupán vicc, hanem mára már egyenesen röhej lett! S a tanulság? No, az nincsen, legfeljebb csak annyi, hogy bűn van, bűnhődés meg nincsen.
A szerző újságíró
