A Fehér Ház tagadta, hogy az elnökjelölti küzdelemtől való visszalépést fontolgatja Joe Biden

MH/ MTI
2024. július 4. csütörtök. 6:54

Karine Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „teljes mértékben hamis” a New York Times napilap értesülése, miszerint Joe Biden elnök fontolgatja, hogy folytassa-e az újraválasztásáért folyó küzdelmet. A napilap az elnök „kulcsfontosságú szövetségesére” hivatkozott, akivel állítólag azt közölte, hogy gondolkozik a visszalépésen.

A szóvivő szintén valótlannak nevezte az ABC News televízió szerdai tudósítását is arról, miszerint az elnök magánbeszélgetésen úgy nyilatkozott, hogy a következő napok meghatározóak lesznek abban, hogy versenyben maradhat-e.

Joe Biden elnök szerdán találkozott több demokrata törvényhozóval, valamint 22 demokrata párti kormányzóval. Egyikük, Illinois állam kormányzója, J. B. Pritzker a CNN hírtelevíziónak a megbeszélés előtt azt mondta, hogy „az elnöknek többet kell kommunikálnia”, ha azt akarja, hogy sikerüljön ellensúlyoznia a június 27-i, Donald Trumppal vívott televíziós vitában nyújtott szereplése negatív hatásait.

A Fehér Ház kedden és szerdán több új programot jelentett be, amelyeken az elnök a következő napokban részt vesz, köztük egy televíziós, valamint több rádiós interjút és nyilvános szereplést.

Szerdán újabb, az elnökjelölti vita után készült közvélemény-kutatások jelentek meg, amelyek Donald Trump fölényét mutatják. A New York Times által megrendelt felmérés szerint Donald Trumpot jelenleg az amerikaiak 49 százaléka, míg Joe Bident 43 százalék támogatja. Ez az arány megegyezik a CNN hírtelevízió közvélemény-kutatásának eredményével, ami kedden vált elérhetővé. A The Wall Street Journal napilap megrendelésére elkészült felmérés 48 százalékos Donald Trump-fölényt mutat Joe Biden 42 százalékával szemben.

Elolvasom a cikket