Charles de Gaulle-hoz hasonlították Orbán Viktort

A portál felidézte, hogy Orbán Viktor első külföldi látogatása az EU-elnökség során Ukrajnába vezetett, ahová Roger Köppel is elkísérte, és aztán terjedelmes cikket írt a tapasztalatairól.

Szerinte a miniszterelnök a magyar elnökség során európai szempontból igyekszik majd felderíteni a világ legfontosabb válságövezeteit, és foglalkozni akar például Libanonnal, a Balkánnal, valamint a Száhel-övezettel is. A legfontosabb prioritása azonban Ukrajna, ahol naponta fiatalok százai, ezrei halnak meg a frontvonalon.

A miniszterelnök célja az, hogy az Egyesült Államokból távvezérelt EU-ból egy ismét aktív szerepet vállaló uniót csináljon – írta Köppel.

Kiemelte azt is, hogy Orbán Viktor szerint az ukránoknak és az oroszoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük, és ezzel meg kell előzni az amerikai elnökválasztást.

A kitért a magyar kormányfő személyiségére is, és azt írta: „Európa leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnöke karizmatikus, földhözragadt ember, de egyben briliáns, humoros, ütős szónok is, tele tisztelettel.”

Köppel beszámolója szerint volt alkalma beszélgetni Orbán Viktorral, és egyértelműnek tűnik, hogy a főszerkesztő is osztja a miniszterelnök véleményét, amely szerint Európa régi elitje megbukott.

A miniszterelnök szerint a háború utáni európai történelem egy fejezete lezárul. Orbán Viktor szerint az európai népek három üzenetet küldtek az európai választásokon: „Először is azt kiáltották a NATO-bővítés régi harcosainak: Menjetek a pokolba! Mi békét akarunk, nem háborút. A második üzenet a migrációról szól. Szenvedünk, de még a határok ellenőrzését sem tudjátok megoldani? Tűnjetek el! Harmadszor: önök katasztrofális zöld politikát folytatnak. A Green Deal egy katasztrófa. Tönkreteszi a jólétet. Európa pedig több szenet éget, mint valaha. Új elitre van szükségünk. Tűnjetek el!”

A Patrióták Európáért frakció megalapításáról szólva a svájci főszerkesztő azt írta: a neve „ügyesen van megválasztva”. Kifejezi azt, ami Orbán Viktor számára fontos: a hazaszeretet, de nem a túlzott nacionalizmust. Valamint azt, hogy a miniszterelnök nem Európa ellen, hanem egy jobb Európáért küzd, amelyben a tagállamoknak több beleszólása van a folyamatokba.

Ez szerinte Charles de Gaulle régi víziója, „a nemzetek Európája”.

Köppel szerint Orbán Viktor azt is helyesen mérte fel, hogy Magyarország túl kicsi ahhoz, hogy egyedül véghez vigye a konzervatív fordulatot Európában. „Én vagyok az építő, az elősegítő. Másoknak kell vezetniük” – mondta neki a miniszterelnök.

Elolvasom a cikket