Hamarosan óriásira nőhet az orosz hadsereg

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese bejelentette, hogy az orosz fegyveres erők idei toborzási céljai maradéktalanul teljesülni fognak – idézte a TASZSZ, és a tudósításból az is kiderül, „mennyi az annyi”.

„Általánosságban elmondható, hogy teljesül az elnök által meghatározott feladat a szerződéses katonák és önkéntesek toborzására vonatkozóan az Egyesített Erők Csoportja érdekében 2024-ben. A toborzás átlagos napi üteme továbbra is stabil, és körülbelül ezer főt tesz ki” – mondta Medvegyev a védelmi minisztériumban tartott ülésen. Elmondása szerint eddig mintegy 190 ezer orosz állampolgárral kötöttek szerződést.

Elolvasom a cikket