Illés Fanni lesz a magyar zászlóvivő 2024-es paralimpián

Magyarország eddig 11 sportágban 35 kvótát gyűjtött, hetet úszásban, hatot-hatot kajak-kenuban és kerekesszékes vívásban, négyet-négyet asztaliteniszben és atlétikában, kettőt-kettőt bocsában és sportlövészetben, egyet-egyet erőemelésben, íjászatban, kerékpárban és lovaglásban.

Illés Fanni személyesen nem tudott jelen lenni a csütörtöki eseményen, de a ciprusi edzőtáborból videóüzenetben köszönte meg a felkérést, s mint mondta, nagy megtiszteltetés, hogy ötödik paralimpiáján ő viheti majd a zászlót.

Schmidt Gábor, sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság jelentős létszámmal vághat majd neki a játékoknak.

„A célegyenesbe fordulunk a felkészülést illetően, és reménykedünk abban, hogy az előző játékokhoz hasonló lesz az eredményesség. A feltételek adottak voltak. Mindenki elsősorban saját magával versenyez, s ha így eléri a célját, akkor elégedett lehet” – fogalmazott és további sérülésmentes felkészülést, valamint helytállást kívánt.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a két szervezet együttműködéséről beszélt, mint mondta, a sport bármely területéről legyen is szó, a MOB egyértelmű szándéka az együttműködés. Felidézte, hogy a MOB és az MPB közös munkája nem most kezdődött, de örömmel folytatták és Párizzsal kapcsolatban folyamatosak az operatív egyeztetések.

„A magyar paralimpiai csapat minden paralimpiáról emelt fővel, jó eredményekkel jöhetett haza, biztos vagyok benne, hogy ez most is így lesz” – jelentette ki.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója úgy fogalmazott: nagyon büszke arra, amit a közmédia az elmúlt években a paralimpiáért, a parasportokért tett és ezúttal is mindent elkövetnek majd azért, hogy az összes felületükön közvetítsék a magyar sportolók szereplését. Kiemelte, hogy az M4 Sporton és az m4sport.hu-n ezúttal sokkal több sportolót, eseményt tudnak majd megmutatni élőben, minden korábbinál több felületen és terjedelemben számolnak be a paralimpia eseményeiről.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője hangsúlyozta: az MPB és a magyar parasport mozgalom mindenben számíthat rájuk, a sportújságírók számára mindig ünnep, csúcspont, ha olimpiáról, paralimpiáról tudósíthatnak. Kiemelte, hogy a Nemzeti Sportrádió hivatalosan is a magyar paralimpiai csapat médiapartnere, s az eddigieknél több tartalommal szeretnék megtölteni ezt az együttműködést.

A közgyűlés hivatalos részében elhangzott, hogy számos sportágban még zajlik a kvalifikációs időszak, várhatóan július 30-ig alakul ki a végleges magyar kvótaszám és névsor. Szabó Kristóf csapatvezető, az MPB gazdasági igazgatója kiemelte, hogy a 35 ember mellett először egy ló is a magyar versenyzői delegáció tagja lesz, a résztvevő sportágak és sportolók száma pedig 15-re és 42-re is emelkedhet. Mint elárulta, komoly előkészítő munkán vannak túl, már megvan, hogy a paralimpiai faluban melyik lesz a magyarok épülete, a név szerinti nevezés határideje pedig augusztus 5. Minden sportoló három nappal a versenye előtt érkezik majd meg Párizsba, a hosszú megnyitót viszont nem javasolják senkinek – tette hozzá.

Szabó László, MPB elnöke megállapította, hogy a 41 tagszervezetből 31 van jelen, majd ismertette a már kvótát szerzett sportolók névsorát, hangsúlyozva, hogy 25-en már Tokióban is ott voltak, a versenyzők közül tíz viszont paralimpiai újonc. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a delegáció névsorát.

Szabó László felháborodásának is hangot adott. Mint mondta, a Forbes magazin friss, 25 legértékesebb magyar sportolót tartalmazó listája egyetlen magyar parasportolót sem tartalmaz, a témához tartozó cikke szót sem ejt a parasportról.
„Elég volt! A magyar sport egy és oszthatatlan. A cikk szakmailag hazudik, emberileg és társadalmilag pedig kirekesztő” – mondta, minden jelenlévőt arra kérve, hogy a jövőben tegyen az ilyen magatartás megszüntetéséért.

A magyar paralimpiai csapat eskütételére augusztus 13-án kerül majd sor, a paralimpiai mozgalom legfontosabb sporteseményét pedig augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.
A már kvótát szerzett magyar sportolók:
Úszás: Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin
kajak-kenu: Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, plusz egy országkvóta (szétlövés dönt)
Kerekesszékes vívás: Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla
Asztalitenisz: Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa
atlétika:
Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István
Bocsa: Szabó Alexandra, Nagy Vivien
Sportlövészet: Dávid Krisztina, Rescsik Csaba
Erőemelés: Tunkel Nándor
Íjászat: Gáspár Tamás
Kerékpár: Wermeser Zsombor
Lovaglás: Fonyódi Ildikó

Elolvasom a cikket