A láb egyik fertőző betegsége igen kellemetlen

A lábgombásodás többnyire zárt cipőben, gumicsizmában, nedves, nyirkos helyen dolgozókon, valamint sportolók esetében alakul ki – ahogyan arra az „atlétaláb” elnevezés is utal: az atléták lába gyakran beleizzad a cipőbe. Emellett az uszoda, a közös zuhanyzók használata is elősegíti a fertőzés terjedését.

A megbetegedés gyakoribb a tizenévesek között és a felnőtt férfiaknál, de előfordulhat nőknél és 12 éven aluli gyermekeknél is.

Atlétaláb tünetei

Az atlétaláb tünetei sokféle formában jelentkezhetnek. Egyeseknél hámlás helyett a bőr berepedezik a lábujjak között, másoknál csak kipirosodik és viszketővé válik, de előfordulhat az is, hogy csak a bőr fokozott szárazsága miatt gyanakodhatunk a betegségre.

Az elnevezésből adódhat az a tévképzet, hogy az atlétaláb csak a lábat érintheti, de a fertőzés más testtájakra, különösen a nagy hajlatokra (pl. ágyék–comb) is átterjedhet. A hajlatokban kialakuló kipállást intertrigónak nevezzük.

Az alábbi jellegzetes elváltozások kelthetik fel a gombás fertőzés gyanúját:

· vöröses vagy a környező bőrnél halványabb foltok;

· lábviszketés;

· égő érzés;

· repedezett bőr;

· fehéres, „felázott” bőr;

· hólyagképződés;

· hámlás, nedvedzés;

· kellemetlen lábszag.

Mikor forduljon orvoshoz?

A fenti tünetek megjelenése esetén mihamarabb érdemes megkezdeni az atlétaláb kezelését a fertőzés továbbterjedése és a bakteriális felülfertőződés elkerülése érdekében. A patikában vény nélkül kapható gombaellenes krémekkel és egyéb készítményekkel való kitartó kezelés sok esetben segít a gyógyulásban.

Kérje gyógyszerésze segítségét a megfelelő készítmény kiválasztásában!

Ha az atlétaláb a patikában kapható készítményekkel nem gyógyul, vagy a tünetek a mindennapi aktivitást zavaró mértéket öltenek, kérjen segítséget háziorvosától, vagy keresse fel a területileg illetékes bőrgyógyászati szakrendelést.

Atlétaláb kialakulásának okai

Az atlétaláb a lábfej gombás fertőzése miatt alakul ki. A gombák elsősorban a lábujjak között találnak maguknak optimális – azaz nedves és meleg – helyet, ahol zavartalanul szaporodhatnak. A fertőzés a strandon is könnyen terjed, a kórokozó ugyanis megtelepszik a fa- és gumifelületeken.

A fertőzésre hajlamosít a cukorbetegség, a lábak keringési zavarai és a krónikusan száraz bőr is. Az izzadt láb, a szoros zokni, a zárt, gumitalpú, műanyag cipő, illetve fürdés után a lábak nem megfelelő szárítása is hozzájárulhat az atlétaláb kialakulásához.

Atlétaláb diagnosztizálása

A bőrgyógyász a klinikai kép alapján felállítja a diagnózist. Néhány esetben szükséges lehet bőr- vagy körömkaparék vétele is. Az érintett területről vett mintát mikroszkópos és tenyésztéses vizsgálatnak lehet alávetni, a gombafaj pontos meghatározása után célzott gombaellenes terápia kezdhető.

Atlétaláb szövődményei

A lábgomba egyik változata, az ujjközi gombás fertőzés (interdigitalis mycosis) a lábujjak közötti területeket támadja meg: ekkor a bőr nedves és felpuhult lesz, amelyen keresztül könnyen átjuthatnak a kórokozók, és súlyos bőrgyulladást okozhatnak a mélyebb rétegekben. Az interdigitalis mycosis jelentősen növeli az orbánc kockázatát.

A lábról a gombás fertőzés átterjedhet a körmökre is, ami a köröm leválását, elvékonyodását, esetleg morzsalékony elváltozását okozhatja – ennek megszüntetése hosszadalmas kezelést igényelhet.

Kizárólag az egészséges bőr tudja ellátni védelmi funkcióját, ezért, ha a gombák károsítják a bőrfelszínt, fennáll a felülfertőződés veszélye. A bakteriális felülfertőződés tünete lehet – a fokozódó fájdalom mellett – a baktériumok által kibocsátott kellemetlen szag.

Atlétaláb megelőzése

A lábon jelentkező gombás fertőzések esetén a kórokozók és spóráik hónapokon át fertőzőképesek maradnak a cipőben, zuhanyzóban, kádban, fürdőszobaszőnyegen, törölközőben, ezért szükséges ezek fertőtlenítése. A betegség elkerülése érdekében fontos a lábizzadás megelőzése és kezelése, a lábujjközök szárazon tartása is.

Sportolók esetében különösen oda kell figyelni a személyes higiénia szigorú betartására (pl. saját műanyag papucs használata zuhanyozásnál), illetve az öltözők és zuhanyzók rendszeres fertőtlenítésére.

Az alábbi ajánlások betartásával sokat tehetünk a fertőzés megelőzése érdekében:

· a körmök rendszeres vágása;

· megfelelő – jól illeszkedő, szellőző, lehetőleg nyitott – cipő viselése;

· a lábak tisztán tartása és alapos szárítása zuhanyozás/fürdés után – különösen a lábujjak között;

· pamutzoknik használata, rendszeres cseréje, minimum 60 fokon történő mosása;

· a személyes higiénia szabályainak betartása;

· a közös törülköző, papucs használatának mellőzése – családon belül is;

· lábak szellőztetése;

· az elhalt szövetek eltávolítása.

Atlétaláb kezelése

Az atlétaláb könnyen kezelhető, de gyakran kiújulhat az arra hajlamos egyéneknél. Fertőzés esetén elsődleges fontosságú a cipők rendszeres fertőtlenítése, illetve váltása annak érdekében, hogy teljesen kiszáradjanak a használat előtt.

A fertőzés kezelésére számos gombaellenes szer kapható a patikában – fontos, hogy ezek közül a megfelelőt használjuk a végleges gyógyulás érdekében. Egyszerűbb esetekben, kis kiterjedés esetén a lokális gombaellenes készítmények – krémek, hintőporok, spray-k – hatékonyan és gyorsan megszüntetik a bőrtüneteket, illetve a viszkető, égő érzést. Súlyosabb vagy makacs esetekben tablettás kezelésre is szükség lehet.

A köröm gombás fertőzésének kezelése hónapokig is eltarthat. Fontos, hogy a készítményeket az elrendelt időtartamig alkalmazzuk, tehát nem szabad abbahagyni a kezelést akkor sem, ha közben javul az állapotunk, mert a tünetek ismét megjelenhetnek.

A fertőzés természetes kezelési módja lehet a vírus- és gombaölő, valamint sterilizáló hatással rendelkező, laboratórium által is igazolt grapefruitmagkivonat használata.

Elolvasom a cikket