A magyar erdők haszna a magyar embereké

MH/ MTI
2024. július 5. péntek. 4:04

Zambó Péter kiemelte: az ágazat szakemberei felelősek az ország területének több mint 25 százalékát kitevő, erdei fa- és cserjefajokkal borított terület kezeléséért. Ez a 2,3 millió hektárnyi terület az ország nemzetstratégiai jelentőségű zöld vagyona.

Az erdők szerepe és jelentősége napjainkban egyre erősödik, az erdei ökoszisztéma több százmilliárd forint értékű szolgáltatást nyújt a társadalomnak – húzta alá az államtitkár. Hozzátette: ugyanakkor az erdők jelentik az ország legfontosabb klímavédelmi és szénmegkötő biológiai infrastruktúráját, továbbá biztosítják a települések por-, zaj- és árvíz elleni védelmét, a tiszta ivóvizet, és megelőzik a termőföldek pusztulását, a talajeróziót. A magyar erdők emellett évente 40-50 millió látogató számára nyújtanak 39 milliárd forint értékűre becsült rekreációs lehetőséget.

Az államtitkár rámutatott: mindezeket összefoglalva az erdők számos, az Alaptörvényben rögzített alapjog teljesüléséhez járulnak hozzá, ezért a felelős, fenntartható kezelésük közérdek.

Emlékeztetett: a hazai erdők több mint felét 21 állami erdészeti társaság tartja fenn. Az elmúlt évek járványhelyzete, majd háborús energiaválsága megmutatta, hogy minden korábbinál nagyobb tétje van az állami erdők kezelésének. Az állami erdészetek az elmúlt közel másfél évtizedben sikeresen megfeleltek a kihívásoknak, ez idő alatt saját forrásból, működésük eredményességének köszönhetően csaknem 53 milliárd forintot költöttek közjóléti-turisztikai feladataik ellátására – tájékoztatott Zambó Péter. Hozzátette: ezzel párhuzamosan kormányzati támogatással további negyvenmilliárd forintot fordítottak turisztikai fejlesztésekre.

Az állami erdészetek felelős gazdálkodását mutatja az is, hogy miközben sikeresen kezelték a koronavírus-járvány miatt kialakult turisztikai bummot, és részesei voltak az energiaválságot enyhítő lakossági tűzifaprogramnak, az elmúlt két évben együttesen 13 milliárd forintot meghaladó összegű osztalékot fizettek be a hazai költségvetésbe – emelte ki az államtitkár.

Mindez nem csupán az erdők ingyenes látogathatóságát teszi lehetővé, de megteremti az erdőkre alapozott turisztikai szolgáltatások eredményes működését – mutatott rá. Szavai szerint ösztönözni és segíteni kell ezt a folyamatot, egyúttal országszerte fontos kialakítani azt az együttműködést, amely bevonja az erdőt használó vállalkozásokat az erdők fenntartásának felelősségi körébe.

Zambó Péter aláhúzta: az agrártárca kiemelt feladatának tekinti az egységes erdőtervezési szemlélet erősítését, amely hagyományosan a fenntartható erdőgazdálkodás alapja Magyarországon. Emellett fontosnak tartja a fafeldolgozó kapacitások bővítését. Az államtitkár méltatta a magán erdőgazdálkodókat, akik lendületet adtak az Országfásítási Programnak, és elősegítették az erdőtelepítési trend pozitív fordulatát.

Az uniós támogatásokról elmondta: az erdőterületek növelésére és megőrzésére a korábbi forrás háromszorosa, 310 milliárd forint áll rendelkezésre, amely hozzájárul az ágazat versenyképességének növeléséhez. Ezt a célkitűzést az unió soros elnökeként is feladatának tekinti Magyarország, hiszen az erdőkre alapozott gazdaságfejlesztés a közösség egésze számára kitörési lehetőség – hangsúlyozta Zambó Péter.

Elolvasom a cikket