László Tamás, a Magyar Közgadasági Társaság Demográfiai Szakosztályának elnökségi tagja a közelmúltban három publicisztikát is közölt a magyar demográfiai válságról és annak megoldásáról a Magyar Hírlapban. Ezekhez a cikkekhez kapcsolódva arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az üres bölcsők problémája általában jellemzi a fejlett országokat. Egy nemzetközi kitekintés azért is aktuális, mert nemrég jelent meg az OECD-országokról egy jelentés (Society at a Glance 2024: OECD Social Indicators), amely részletesen foglalkozik a születési és termékenységi adatokkal.
A közgondolkodás Malthus óta a népességnövekedés miatt aggódik. A helyzet azonban lassan átalakul. Régen a Nyugat kivételével az egész világban növekedett a népesség. Napjainkban 24 országban csökken a népesség, az államok többsége Európában és Kelet-Ázsiában található. A jövőben pedig Afrika kivételével mindenhol csökkenni fog a népesség. A járványként terjedő népességfogyás a globális trendet is megfordítja. Az emberiség létszámának a növekedése a 21. század második felében várhatóan 10,4 milliárd főnél megáll, és elkezdődik a globális népességcsökkenés korszaka.
Az elmúlt évtizedekben szinte a Föld összes országa modernizálódott. Ezzel párhuzamosan mindenhol csökkent a termékenység (TTA). 70 év alatt csökkent az emberiség termékenysége (4,86-ról 2,31-re, az OECD országoké (3,28-ról 1,58-ra) és hazánké is (2,02-ről 1,51-re. Nyolcvanhárom országban a termékenységi ráta már most is az ideálisnak tekintett 2,1 gyerek/nő alatt van. Ezek az alacsony termékenységű országok többnyire a haladás bajnokai. Miért csökkenti a progresszió – legyen az kommunista, ázsiai vagy éppen liberális –, a gyermekvállalási hajlandóságot?
1. A modernizáció eredményeképpen a vallási normák gyengülnek (szekularizáció), ma már teljesen elvált egymástól a szexualitás, a házasság és a gyerekvállalás. Az emberek a személyes szabadságot és az önmegvalósítást állítják előtérbe, aminek eredményeképpen csökken a házasságok száma. Az első gyerek születésére idősebb korban kerül sor, ami csökkenti a reprodukciós periódust. A liberális feminizmus nem a nőt, hanem a gyermektelen női munkaerőt emancipálta, aki drága munkaidejét nem fecsérelheti gyerekekre. E felfogás szerint a nőnek ugyanúgy kell tanulni, dolgozni, adózni és harcolni, mint egy férfinak.
2. A modernizáció centrumát a városok jelentik, amelyek élen járnak az árutermelésben, iparosításban, munkamegosztásban, piacosításban és monetarizációban. A városi lakosság egyszerre szembesül a gyorsan növekvő megélhetési költségekkel és a bérmunkából adódó kiszolgáltatottsággal, illetve a magasabb keresettel, kényelmesebb munkával és jobb civilizációs lehetőségekkel. A létbizonytalanság, az élet és gyereknevelés drágulása csökkenti a gyermekvállalási hajlandóságot. Az egyre drágább nagyvárosokban a nők számára a gyerekvállalás nemcsak egyre nagyobb direkt költséggel (lakhatás, gyerekgondozás, oktatás), hanem egyre nagyobb komparatív hátránnyal (elveszített jövedelem és nyugdíjjogosultság, csökkenő karrierlehetőség) is jár. A progresszív társadalmakban az időskori biztonság fő forrása a nyugdíj, amelynek mértéke kizárólag a munkavállaló korábbi pénzbefizetésétől függ, ez szintén antinatalista hatású.
3. Az alacsony csecsemő- és gyermekhalandóság kevesebb gyerek vállalására ösztönzi a családokat. A hatékony fogamzásgátló módszereksegítségévelpontosan szabályozható a gyermekvállalás. A tradicionális gyerekáldás átadja a helyét a modern gyerekvállalásnak.
A fenti tényezők miatt a progresszió csökkenti a termékenységet. A pronatalista tradíció visszaszorítása, egyben a gyerekvállalást is visszaszorítja. A haladás a gyerekvállalást racionális döntés kérdésévé teszi, miközben az új érdekviszonyok már nem támogatják azt. A liberális társadalmakban az embereknek és különösen a nőknek nemcsak, hogy nem áll anyagi érdekükben gyereket vállalni, hanem kimondottan ellenérdekeltek. Ezért a progresszió szükségszerűen antinatalista, ami elöregedéshez és népességfogyáshoz vezet.
Az alacsony termékenységű országok különböző születésösztönző intézkedésekkel igyekeznek növelni a termékenység értékét. Dél-Korea, ahol a termékenységi ráta 0,88 gyerek/nő, az elmúlt 18 év során mintegy 280 milliárd dollárt fordított a termékenységi arányszám növelésére. A dél-koreai kormány alapvetően készpénzben támogatja a gyermekvállalást, egy 2024-ben született gyermek után a szülők nyolc éven át körülbelül 22 ezer dollárt (7,8 millió forintot) kapnak. A skandináv családpolitika hosszú ideig 1,9 körüli szinten tartotta a termékenységet, amely az elmúlt évtizedben zuhanórepülésbe kezdett: Svédországban 1,53, Norvégiában 1,41, Finnországban pedig 1,32 gyermek/nő. Ezek az átlagok jótékonyan eltakarják, hogy az őshonos skandináv nők termékenysége még ennél is alacsonyabb.
Dél-Koreánál nem lehet drágább, a skandináv országoknál liberálisabb születést ösztönző családpolitikát folytatni, ennek ellenére a pronatalista fordulat elmaradt. A sikertelen próbálkozások sokasága arra utal, hogy a progresszió keretei között nemcsak nincs, de nem is lehetséges egy sikeres pronatalista szakpolitika. Ezért a kívánatos és szükséges 2,1-es termékenység eléréséhez ideológiai, sőt civilizációs fordulatra van szükség.
A haladás születésellenessége hosszú távon pusztító hatású, de ezt ma még csak kevesen érzékelik. Ennek strukturális és ideológiai okai is vannak. (I) A modernizáció hajnalán a termékenységi ráta magas, aminek a csökkenése önmagában pozitív folyamat. (II) A 2,1 alá csökkenő termékenységi ráta antinatalista hatását sokáig kompenzálja a szülőképes korú nők számának az emelkedése. (III) A születési számok csökkenése gazdasági szempontból kezdetben előnyös (demográfiai bonus), amit csak pár évtizeddel később követ a demográfiai malus. (IV) A progresszió számára a csökkenő születési számok nem problémát, hanem a tradíció feletti győzelmet jelentik. (V) A pronatalizmus összeegyeztethetetlen a progresszió motorját jelentő ideológiákkal (liberalizmus, globalizmus, feminizmus, genderelmélet, neomalthusi zöld nézetek). (VI) A progresszió fogalma általában a javulásra és a fejlődésre utal, ezért a progresszió jegyében történő társadalmi mozgalmak eleve jónak tüntetik fel magukat. Azonban attól, hogy egy ideológia „progresszívnek” nevezi magát, még egyáltalán nem következik az, hogy ez az ideológia valóban javulást eredményez (lásd kommunizmus és sztálinizmus). Törekedni kell a „progresszív” jelző mögött meghúzódó valódi tartalom kritikus értékelésére, még akkor is, ha a dogmatikus progresszió megpróbálja a kritikusokat elhallgattatni és kitörölni a nyilvános térből. (VII) A globalista zöldnézetek szerint a csökkenő születés jó, mert csökkenti a túlnépesedést. Ez a globalista válasz figyelmen kívül hagyja a progresszió eltérő üteméből fakadó különbségeket. Demográfiai szempontból éles különbség van a tradicionális Afrika és Nyugat-Ázsia, illetve a haladásban élenjáró Európa, Észak-Amerika és Kelet-Ázsia között. Az előbbi régiókat a magas termékenység és a népességnövekedés, míg az utóbbi régiókat az alacsony termékenység, az elöregedés és bevándorlás hiányában az úgynevezett természetes fogyás jellemzi. Az afrikai népek népességnövekedését nem lehet, de nem is lenne helyes az európai népek népességcsökkenésével ellensúlyozni. (VIII) A progresszív liberalizmus számára azért sem probléma az alacsony születési szám, elöregedés és természetes fogyás, mert a tömeges bevándoroltatás mennyiségi értelemben biztosítja az állandó létszámú és korosztályú népességet. Ennek a folyamatnak a járulékos kockázatait a liberális elit szisztematikusan alábecsüli. Tömeges bevándorlás hiányában az elöregedés és fogyás lassú agóniája, míg tömeges bevándorlás esetében a megosztottság, párhuzamos társadalmak és népességcsere fenyeget. Ráadásul néhány évtized múlva, a globális népességcsökkenés korszakában a „progresszív népelszívás” egyre nehezebben kivitelezhető.
Összefoglalásként kijelenthetjük, hogy a progresszió születésellenes hatása objektív értelemben rossz (elöregedés, népességfogyás, népességcsere), de ennek felismerését számos tényező megnehezíti (a folyamatok járulékos jellege, lassúsága, demográfiai bonus, népességpótló migráció). A legfőbb okot azonban a haladó ideológiák (neoliberalizmus, globalizmus, woke, genderelmélet) dogmatizmusa jelenti, amelyek megakadályozzák a probléma felismerését, és a megoldáshoz szükséges ideológiai és civilizációs fordulat megtalálását és alkalmazását.
A cikk a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.
A szerző filozófus, a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya elnökségének tagja
