Az európaiak többsége költene a védelemre

MH/MTI
2024. július 5. péntek. 20:13

A szövetség mind a 32 tagállamában, összesen több mint 30 ezer ember bevonásával elkészített közvélemény-kutatás során a többség, egészen pontosan 63 százalék egyetértett abban, hogy országának – összhangban a NATO alapelveivel – segítséget kell nyújtania abban az esetben, ha egy másik tagországot támadás ér, 70 százalék pedig ismét igennel szavazna a NATO-tagságra, ha most tartanának népszavazást a kérdésben.

Hetvenhat százalék egyetért a védelmi kiadások jelenlegi szintjével, illetve annak esetleges növelésével – olvasható a közvélemény-kutatásban, amelynek összeállítói felhívták a figyelmet arra is, hogy egyre nő a kiadások növelését támogatók száma.

A megkérdezettek zöme kedvezőtlen véleménnyel van Oroszországról (62 százalék) és Kínáról is (48 százalék).

Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseknél a válaszadók közel kétharmada, 63 százalék úgy vélte, Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatással volt saját országának biztonságára, 61 százalékuk pedig azon az állásponton volt, hogy országának folytatnia kell Ukrajna támogatását.

A NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői július 9. és 11. között Washingtonban tartanak találkozót. Pénteki sajtótájékoztatóján a szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg elmondta, a csúcson várhatóan egy átfogó támogató csomag elfogadásában egyeznek meg Ukrajna számára, és ennek része lesz a biztonsági segítségnyújtás mellett a katonai képzés biztosítása is.

Elolvasom a cikket