Az „SZDSZ hasznos hülyéje”

Nem járt jól Gyurcsány Ferenc, hogy hangosan el akarta tolni magától a felelősséget az Orbán Viktor által négy választáson elért kétharmad miatt. Minapi cikkünkben megírtuk Gyurcsány álláspontját. 2014-es felelősségét úgy tálalta, hogy kétharmada volt a Fidesznek, azért első helyen az LMP és akkori vezetője, Schiffer András a felelős, második helyen pedig a Jobbik és akkori vezetője, Vona Gábor.

Ezt a felelősségáthárítást nem hagyta szó nélkül sem Schiffer András, sem Vona Gábor, s ahogy ez lenni szokott, nem jött ki jól Gyurcsány a konfliktusból. Ennek oka pedig megint az igazmondás hiánya.

Schiffer Facebook-bejegyzésében ironikusan előrebocsátja, „Kedves Fletó! Nem lenne sportértéke felhánytorgatni, kinek a kormányzását követte az első és mindent meghatározó kétharmad, kinek a pártelnöke uszított a 2010-es kampányban a »kispártok« ellen, jóllehet, ha az LMP mellett az MDF is bent van, nincsen fideszes kétharmad. Azt is hagyjuk, milyen fényes sikert aratott ez az összefogás projekt, amit még mindig nem bírsz elengedni, legutóbb 2022 tavaszán, no meg – igaz, kicsiben – néhány hete is. Csupán egyetlen csúsztatásra szeretném felhívni becses figyelmedet: ha én 2014-ben akár csak szóba álltam Vona Gáborral vagy Novák Előddel, olyan nácizást kaptam Tőled is, kedves feleségedtől is és a szóvivődtől is, hogy a fal adta a másikat. Most pedig, ha jól értem, Vonát és engem hibáztatsz azért, hogy 2014-ben nem volt összefogás az MSZP/DK, a LMP és a Jobbik között? Miről beszélsz?”

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában rámutatott arra is, hogy a 2018-as kampány idején már nem volt hivatásos politikus. Mint mondta, direkt szilenciumot fogadott, nehogy még véletlenül belekeverjék, ha nem az az eredmény jön be. „Majd ezután kijött a végeredmény, és én lettem a hibás.”

Aztán kiemelte, hogy 2022-ben újfent szilenciumot fogadott. Utolsó nyilatkozatában elmondta, háromszor próbálták meg a nyakába varrni Orbán Viktor kétharmadát. Majd gúnyosan hozzátette: menni fog ez negyedjére nélkülem is. Ment is.

Érdekes hátteret is föltárt Schiffer: „Az a párt, amit frissen otthagyott Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt, és Mesterházy Attila volt az utolsó ellenzéki vezető, akinek lőtávolon belül volt Orbán Viktor. Az LMP ott volt 8-10 százalék körül. És ebben a pillanatban a mikroadományozók kitalálták – gyaníthatón a Soros-közeli érdekkörre utal – hogy Bajnai Gordon kell, hogy megváltsa Magyarországot. Ezek után volt egy választás. A választáson ez a fenenagy összefogás összegereblyézett 27-28 százalékot. Az LMP kapott 5,3-at.

És itt ugrik a majom a vízbe. Én nagyon jól emlékszem, amikor én éppen egy technikai kérdésben egyeztetést folytattam a jobbikosokkal, akkor Dobrev Klára, akinek akkor semmilyen nevesített pozíciója nem volt azon kívül, hogy a miniszterelnök úr felesége volt akkor is, ő nagy erkölcsi felháborodással támadt nekem. Hol volt még az a 22-es országos lista, ahol Gyurcsány Ferenc és kedves felesége külöböző tetűhintázós jobbikosokkal szerepeltek egy listán.”

Aláhúzta: „Tetszett volna nem az SZDSZ hasznos hülyéje lenni az elmúlt 20 évben.” Gyurcsány Ferenc, amikor 2004-ben megindult a főhatalomért, tudhatta volna, hogy akiknek gazsulál, az nem a pápai lakótelep, ahonnan ő jött. Akiknek ő gazsulál, a Rózsadomb és Lipótváros népe, soha nem fogják sem őt befogadni, sem a családját. Maximum használják és kinevetik.

„Ennek a politikának a gyümölcse köszönt most vissza. Gyurcsány Ferenc elárulta miniszterelnökként a baloldalt. És elárulta a baloldalt DK-vezetőként is, amikor behozott vezető gazdaságpolitikusnak egy olyan vezetőt, aki a beleállt az rendszerváltozás utáni egyetlen baloldali kormány, a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikájába. Tetszett volna nem annyira neoliberális politikát folytatni kormányon, majd ellenzékben. És akkor nem következett volna be ez a mostani dráma.”

Vona Gábor pedig azt javasolta Gyurcsány Ferencnek, hogy vonuljon vissza öt évre, mint ahogy azt ő tette 2018-ban. Mindezt azért, hogy végiggondolja, miért a korábbi miniszterelnök szerepel mindig a Fidesz plakátjain. Emellett egyszer hagynia kellene az ellenzéknek, hogy nélküle is megpróbálhassa.

Ezúttal is kiderült, a nyilvánosság nem tűri a valótlanságot. Erre most is jó példát szolgáltatott Gyurcsány, Schiffer és Vona álláspontjainak ütközése.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket