Így változott meg Sarolta hercegnő

Sarolta hercegnő júniusban tért vissza a nyilvánosság elé, legutóbb decemberben láthatták az emberek. A hercegnő a szüleivel együtt vett részt III. Károly király születésnapján, majd egy héttel később Vilmos herceggel és György herceggel együtt ott volt Taylor Swift londoni koncertjén. Ez több rendezvény is volt, viszonylag rövid időt alatt – írja az Elle.hu.

Többen is megszólaltak az elmúlt időben, többek között Taylor Swift barátja, Travis Kelce is elmondta, mennyire jó volt találkozni a királyi család tagjaival. Sarolta hercegnőt pedig kiemelték a testvérével, mindkettőjüket lenyűgözte a nyitottsága.

Judi James testbeszédszakértő elárulta, hogy Sarolta hercegnő sokat változott, ez főként a Trooping the Colour eseményen volt megfigyelhető. Nagyon koncentrált Katalin hercegnére, ez pedig azt is jelzi, hogy alkalmazta azokat a dolgokat, amelyeket a hercegnétől tanult korábban.

„Erős utalások voltak arra, hogy Sarolta az a gyerek, aki elsősorban Katalint védi és támogatja ezen az eseményen. Édesanyjával szemben ülve olyan testbeszéd-rituálékat hajtott végre, amelyeket Katalin általában tett volna, a válla fölött mosolygott a tömegnek, és lelkesen integetett. Katalinhoz hasonlóan a mosolya is szinte állandó volt.”

A szakértő szerint Sarolta hercegnő sokkal magabiztosabb, mint korábban. Ez pedig a legutóbbi rendezvény során már nagyon nyilvánvalóvá vált. Korábban is nyitott volt, most azonban még többet mosolygott.

„A nonverbális jelek ismét arra utalnak, hogy Sarolta fellépett, hogy átvegye anyja közéleti szerepét. A csoport elején áll Lajos mellett, és ragyogó mosolya, ahogy lenéz a felvonulási térre, azt sugallja, hogy édesanyja híres technikáit utánozza.”

Elolvasom a cikket