Karácsony Gergely szerint Vitézy Dávid nem tud belenyugodni a vereségébe

MH/MTI
2024. július 5. péntek. 21:23

Karácsony Gergely az Alkotmánybíróság döntésére reagálva úgy fogalmazott: Vitézy Dávid „az Alkotmánybíróságig futott azzal az abszurd érveléssel, hogy bár korábban maga által is elismerten nem kérte az érvényes főpolgármesteri szavazatok újraszámolását, az érvénytelen szavazatok átvizsgálása során kiderült számára, hogy a fel sem nyitott kötegekben levő érvényes szavazatokat jogsértően számolták”.

A Fidesz által három hete megválasztott új alkotmánybírósági elnök pedig „lelkesen meghálálta a belé vetett bizalmat és asszisztált ehhez a képtelenséghez” – tette hozzá.

Azt írta, a főpolgármester-választást megismételni már nem lehet, hiszen a törvény szerint annak utolsó lehetséges időpontja két nap múlva, vasárnap lenne. A Kúriának azt kell mérlegelnie az alkotmánybírósági határozat után, szolgáltatott-e bizonyítékot arra Vitézy Dávid, hogy az érvényes szavazatok számlálásánál az eredményre kiható jogsértés történt – közölte.

Hozzátette: ha igen, akkor nyolc nap alatt a Kúria maga fogja a választási irodák segítségével újraszámolni a 782 ezer érvényes szavazólapot. Ha nem, akkor részletesebb indokolással helybenhagyja a főpolgármester-választás eredményét.

„Nem baj. Legalább újfent kiderült, hogy Vitézy Dávid a Fidesz kitartottja. Én türelmesen kivárom az ámokfutásának végét” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Elolvasom a cikket