Olmo szerint ez közös győzelem

MH/MTI
2024. július 5. péntek. 22:27

„Nagyon boldogok vagyunk. Micsoda nagyszerű csapat! Óriási boldogság. A győzelem mindannyiunké. A csapat a legfontosabb” – mondta lelkesen a középpályás. „A szív mindig fontosabb, mint a lábak. Most élvezzük a sikert és ünneplünk, de csak módjával, mert négy nap múlva következik az elődöntő.”

A 119. percben győztes gólt fejelő Mikel Merino bevallotta, hogy nagyon kimerült, de a találatát egyedülálló pillanatként jellemezte.

„Nagyon sok munka van mögötte, főleg a csapattársaim munkája, akik nagyszerűen teljesítettek. Az egyenlítés természetesen visszavetett bennünket, de a kitartásunk kifizetődött és azt hiszem, megérdemeljük a győzelmet” – fogalmazott a Real Sociedad középpályása.

A németek karmestere, Toni Kroos pályafutása utolsó mérkőzését játszotta.

„Nem azt mondom, hogy ez volt a legbrutálisabb meccsem, de mindent beleadtunk. Nem akartunk veszíteni és nagyon kiegyenlített volt a csata. Jelen pillanatban a kiesés mindent felülír. Szerettünk volna elérni valami nagy dolgot, de az álom most véget ért. Később majd úgy értékeljük, hogy jó tornánk volt, de most kemény megélni, hogy ilyen közel voltunk a következő körhöz. Mindannyian büszkék lehetünk, mert fejlődtünk” – mondta a futballista hangsúlyozva, nagyon örül, hogy segítségére lehetett Németországnak, mint futballnemzetnek, hogy újra remélhessen.

„Biztos vagyok benne, hogy a jövőben a csapat sikeres lesz, de most szomorúak vagyunk, mert egy kicsit tovább akartunk versenyben maradni” – fogalmazott a 34 éves játékos, aki korábban már lemondta a válogatottságot, de az Eb-re és az azt megelőző felkészülésre visszatért.

Elolvasom a cikket