„Orbán Viktor a lehető legtöbbet tette a békéért”

MH/MTI
2024. július 5. péntek. 20:47

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Orbán Viktornak köszönhetően egész Európa komoly lépést tett a béke irányába. A jelenlegi a helyzetben nem lehet többet tenni annál, amit a magyar kormányfő tett – emelte ki.

A kommunikációs igazgató kijelentette: tárgyalás nélkül nincs béke, ezért a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani.

„Ha nem állunk szóba egymással, akkor nem lesz béke” – figyelmeztetett.

Menczer Tamás szerint amit Orbán Viktor tesz, az békemisszió. Elmegy minden érintett félhez, hogy egészen pontosan megértse az álláspontjukat, és megkérdezze, az adott fél meddig hajlandó elmenni a kompromisszum érdekében – magyarázta, hozzátéve: a kormányfő beszámol ezekről a tárgyalásairól az Európai Tanácsnak.

Kitért arra is: Orbán Viktor nem az Európai Unió nevében tárgyal az oroszokkal és az ukránokkal. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és tény, hogy Magyarország jelenleg betölti az Európai Unió soros elnöki posztját – mondta.

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Orbán Viktor az, aki mindenkivel beszélni tud. Például Donald Trumppal is – tette hozzá, megjegyezve: alapvető érdekünk, hogy az Egyesült Államokat békepárti elnök vezesse, Donald Trump pedig békepárti.

Hangsúlyozta, hogy az oroszok és ukránok mellett „még egy nemzet fiai és lányai halnak meg a háborúban: magyarok.”

„Mi pontosan tudjuk, hogy miről van szó. Azt akarjuk, hogy az öldöklésnek, a háborúnak legyen vége” – jelentette ki.

A moszkvai látogatása miatt a miniszterelnököt ért támadásokkal kapcsolatban megjegyezte: voltak és vannak is háborúpártiak, akik nyomást akarnak Magyarországra gyakorolni, de Európa érdeke a béke.

Azzal összefüggésben, hogy a moszkvai látogatás miatt meghiúsulhat az Európai Bizottság budapesti útja, Menczer Tamás azt mondta, ez a bizottság „szokásos szereptévesztése.” Hozzátette: a bizottságnak nem is kellene politizálnia, hiszen eredetileg nem politikai, hanem operatív testület.

Elolvasom a cikket