Régi orosz csodaszer ízületi fájdalomra

A mézes-mustáros gyógykence összetevői:

– egy evőkanál mustár
– egy evőkanál méz
– egy evőkanál víz
– egy evőkanál finom só

Használhatjuk a boltban vásárolt mustárt, de sokkal jobb, ha mustármagot veszünk, és azt megőröljük. A bolti „kész” mustár ugyanis sok adalékanyagot – köztük tartósítószert is tartalmaz.
Keverjük össze a hozzávalókat, míg homogén állagú krémet nem kapunk. Ezután tegyük bele egy üres műanyag dobozba, és tároljuk hűtőben.
A fájó testrészekre kell tenni egy keveset a krémből, majd folpackkal tekerjük körbe. Végül tekerjük be egy meleg sállal. Kössük meg a sálat, de szorosan!
Egy-két óra múlva langyos vízzel mossuk le a krémet. Már az első nap után érezni fogjuk az enyhülést, de a kezelés sikerességének érdekében négy-öt napon keresztül alkalmazzuk az eljárást.

A mustár hatása
A mustárt a „bőrvörösítő” (rubefaciens) gyógynövények közé sorolják, amely annyit jelent, hogy a bőrre alkalmazva enyhülést nyújtó vérbőséget vált ki. A cayenne borshoz vagy a csípős paprikához hasonlóan a mustár is kiüríti az idegsejtekből a P-anyagot. Ez az a vegyület, amely a fájdalomjeleket továbbítja az agyba.

Készíthetünk mustáros tapaszt vagy főzetet. Ez utóbbihoz öntsünk egy pohárnyi forrásban lévő vizet egy teáskanálnyi őrölt mustármag­ra, hagyjuk öt percig állni, majd áztassunk bele egy rongyot. Tegyük a borogatást az érzékeny területre.
A kevés mustárporral kevert, forró lábfürdő serkenti a lábfej vérkeringését, amelynek köszönhetően többféle problémára nyújthat enyhülést. Hozzájárulhat például az orr­dugulás megszüntetéséhez, segíthet levinni a lázat, és csillapíthatja a fejfájást azáltal, hogy csökkenti a vérerekre nehezedő nyomást a fejben.

Elolvasom a cikket