Sebastian Kurz: Meg kell állítani a vérontást

MH/MTI
2024. július 5. péntek. 18:17
Frissítve: 2024. július 5. 18:18

A portál azt írta: a korábbi osztrák kancellár szerint meg kell állítani a vérontást és tárgyalóasztalhoz kell ülni.

Emlékeztettek: Orbán Viktor a hét elején Kijevbe látogatott, hogy egy békejavaslatról egyeztessen Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Pénteken pedig Moszkvába utazott, hogy tárgyalást folytasson Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

A kormányfő ukrajnai és oroszországi békemissziójával kapcsolatban a Mandiner megkereste Sebastian Kurzot, aki 2017-2019, illetve 2020-2021 között volt Ausztria kancellárja.

Válaszában Sebastian Kurz kiemelte, hogy az Ukrajna elleni „agresszív orosz háború hihetetlen szenvedést hozott”. Úgy folytatta: elsődleges célnak „a vérontás befejezésének és a tárgyalásokhoz való visszatérésnek kell lennie”.

Álláspontja szerint ezt csak diplomáciai úton és nyílt kommunikáción keresztül lehet elérni. „Orbán Viktor és a magyar elnökség erőfeszítései lehetőséget kínálnak arra, hogy tehessünk egy lépést a jó irányba, de végső soron a harcoló feleknek kell megoldást találniuk” – közölte Sebastian Kurz.

A magyar miniszterelnök régóta jó kapcsolatot ápol az osztrák konzervatív politikussal – olvasható a cikkben, amelyben felidézték, hogy Sebastian Kurz a korábban a Mandinernek adott interjújában kifejtette: politikai pályafutása során mindig jól együtt tudott működni Magyarországgal.

Hangsúlyozta, hogy jó személyes kapcsolatok fűzik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez és Orbán Viktorhoz is, illetve sok más magyar kormánytaghoz.

Elolvasom a cikket