A svájciak a címvédő után a legutóbbi ezüstérmest is elbúcsúztatnák

SM
2024. július 6. szombat. 6:45

A magyarokkal azonos csoportban szereplő és onnan másodikként továbbjutó Svájc a legjobb 16 között meggyőző játékkal győzte le 2–0-ra a címvédő olasz együttest a nyolcaddöntőben. A legutóbb ezüstérmes angoloknak bizonyosan nem lesz könnyű dolguk a kompakt svájciakkal szemben, Gareth Southgate szövetségi kapitánynak ráadásul már a kezdőcsapat összeállítása is okozhat némi fejtörést. A védelemből ugyanis eltiltás miatt Marc Guéhi hiányozni fog, John Stones láthatóan sérüléssel bajlódik, Luke Shaw pedig február óta nem játszott tétmeccset, ugyancsak sérülés miatt.

Az angol–svájci örökmérleg szigetországi fölényt mutat, legutóbb 1981-ben fordult elő, hogy Svájc le tudta győzni a háromoroszlánosokat, akik az eddig lejátszott 27 egymás elleni összecsapásból 18-at nyertek meg, s hat döntetlen mellett mindössze háromszor szenvedtek vereséget.
Izgalmasnak és taktikai szempontból is érdekesnek ígérkezik a holland–török összecsapás. Hollandia eddig nagy hangsúlyt fektetett a labdabirtoklásra, míg Törökország az Ausztria elleni meccsen is átadta a kezdeményezés lehetőségét a riválisnak, melyet aztán az ellentámadásokból igyekezett legyőzni.
A csoportkörben még visszafogottnak tűnő teljesítményt nyújtó hollandok Románia elleni már komoly fölényben játszottak, s végül magabiztos különbséggel tudtak nyerni. A törökök ugyanakkor Ausztria kiejtésével egy mérkőzésre kerültek attól, hogy megismételjék 2008-as szereplésüket és újfent a négy közé jussanak a kontinenstornán.
Hollandia szintén a 2008-as Eb-n volt utoljára a legjobb nyolc között, Denzel Dumfries szerint pedig az utolsó csoportmeccsen, Ausztriától elszenvedett 3–2-es vereséget követően sikerült rendezniük a sorokat.
„Megtanultuk a leckét abból a mérkőzésből, és sokat beszélgettünk, hogy túllépjünk a gondokon. A románok ellen már nagyon jól játszottunk, különösen a letámadás és a labdabirtoklás szempontjából” – nyilatkozta a védő.
Ami a két csapat közti örökmérleget illeti, 14 meccsen hat holland siker és négy döntetlen mellett négy török győzelem született. Legutóbb 2021-ben, a 2022-es világbajnokság selejtezősorozatában csaptak össze a felek, s egyik találkozón sem unatkozott a publikum: Isztambulban 4–2-re a törökök, Amszterdamban 6–1-re a hollandok diadalmaskodtak.

Az Eb további programja

Negyeddöntő: Anglia–Svájc, Düsseldorf 18.00
Hollandia–Törökország, Berlin 21.00
Elődöntő, július 9., kedd: Spanyolország/Németország–Portugália/Franciaország, München 21.00
Július 10., szerda: Anglia/Svájc–Hollandia/Törökország, Dortmund 21.00
Döntő, július 14., vasárnap, Berlin 21.00

Elolvasom a cikket