Drasztikusan csökkent a lakosság biztonságérzete Németországban

MH/ MTI
2024. július 6. szombat. 9:48

Az olyan vérfürdők, mint a mannheimi terrortámadás és a Bad Oeynhausenben elkövetett emberölés a belbiztonságot a politikai figyelem középpontjába helyezték. A Deutschlandtrend júliusi felmérése szerint a polgárok 13 százaléka érzi magát teljesen biztonságban, 43 százalékuk pedig „inkább” biztonságban, amikor közterületen tartózkodik. Ugyanakkor a lakosság 40 százaléka „valamennyire” (31 százalék) vagy „nagyon” (kilenc százalék) nem érzi magát biztonságban, amikor tereken, utcákon és parkokban vagy tömegközlekedési eszközökön tartózkodik, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Egy másik felmérésből az is kiderül, hogy a lakosság biztonságérzete az elmúlt években folyamatosan csökkent. A 2017 januárjában végzett felmérésben még a lakosság háromnegyede mondta azt, hogy „inkább” vagy „nagyon” biztonságban érzi magát a közterületeken – szemben a 23 százalékkal, akik nem érezték ezt.

A kutatás arra is rámutatott, hogy az emberek csaknem fele, 49 százaléka legtöbbször attól retteg, hogy kirabolják. A válaszadók 46 százaléka attól tart, hogy inzultálják az utcán, míg 27 százalék aggódik amiatt, hogy megverik vagy terrortámadás áldozatává válik. Egyötödük pedig attól tart, hogy nyilvánosan megerőszakolják.

A németek a bűnözés elleni küzdelemben különösen egy pártban bíznak: a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió pártszövetségében (CDU/CSU). A megkérdezettek 37 százaléka nyilatkozott így. A második helyen az Alternatíva Németországért (AfD) következik 16 százalékkal, majd a szociáldemokraták tizenegy százalékkal.

Elolvasom a cikket