Gyulay Zsolt: Már meghaladtuk a tokiói létszámot

MH/ MTI
2024. július 6. szombat. 13:12

„Nem volt könnyű az idáig vezető út, hiszen egyes sportágakban a részvételt kiharcolni legalább akkora, ha nem nagyobb kihívás, mint jól szerepelni az olimpián” – nyilatkozta Gyulay Zsolt a MOB honlapján. „A 178 sportolóval már most meghaladtuk a tokiói 173-as létszámot, és van rá esély, hogy még tovább nő a csapat létszáma. Fontos, hogy ez nem egyszemélyes küzdelem: a klubok, edzők és szakemberek mindennapi erőfeszítése nélkül nem születhetnének sikerek, és ezt a munkát nem lehet elégszer megköszönni, mint ahogy az anyagi hozzájárulást sem a kormányzat, az önkormányzatok és a támogatók részéről” – fogalmazott.

A csapat nagy része már felvette a nemzeti felszerelést, és a sportolók hétfőn ünnepélyesen fogadalmat tesznek – ez már az utolsó lépések egyike az utazás, és az év fénypontja, az olimpiai versenyek előtt.

A Mol-csoport – mint a hazai sportélet egyik legnagyobb szponzora – részéről Pantl Péter kommunikációs igazgató közölte: a MOB partnereként számos olyan sportoló mellett állhatnak majd képzeletben, akik már többször is bizonyítottak a Mol színeiben, mint például a most Bázelben ezüstérmet nyert Siklósi Gergely párbajtőröző, vagy a napokban a belgrádi úszó Eb-n 100 m-es pillangóban aranyérmes Milák Kristóf.

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy 1947. október 19-én indult el Magyarországon a TOTÓ, melyet éppen a magyar sportolók 1948-as londoni olimpiára való kijutása érdekében vezettek be. Hozzátette, előkészítették annak a lehetőségét, hogy az idei évtől az olimpia mellett már a paralimpiai versenyszámokban is lehessen a magyar érintettségűekre fogadni.

Elolvasom a cikket