Újabb embert fertőzött meg az agyevő amőba Indiában

2024. július 6. szombat. 11:16
Frissítve: 2024. július 6. 11:59

A tinit kórházban kezelték, de nem tudták megmenteni az életét és néhány nap után meghalt. A fiatal fiú a tóban egy tóban úszott és ott fertőződhetett meg a halálos kórt terjesztő amőbával. Végül az agyevő amőba által okozott agyvelőgyulladás végzett vele.

A Naegleria fowleri (közismert nevén az agyevő amőba) jellemzően meleg édesvizekben – főként tavakban, folyókban – fordul elő, sós vizekben nem található meg.

Általában az orron keresztül jut el az agyig. Megfelelő védekezés ellene az orrcsipesz vagy a fej víz fölött tartása úszás közben.

A fertőzés tünetei körülbelül 5 nappal a megfertőződés után jelentkeznek.

A fertőzöttek eleinte fejfájást, lázat, hányingert vagy hányást tapasztalnak, majd nyaki merevség, zavartság, egyensúlyvesztés, rohamok és hallucinációk jelentkeznek náluk. A tünetek jelentkezését követően a betegség gyorsan, öt nap elteltével végez áldozatával.

Elolvasom a cikket