Washington nem tartja sem szabadnak, sem tisztességesnek az iráni elnökválasztást

2024. július 6. szombat. 20:12

Az előrehozott iráni elnökválasztás, amelyen a mérsékelten reformistának tartott Maszúd Peszeskján győzött, nem volt sem szabad, sem tisztességes – szögezte le az amerikai külügyminisztérium szombati közleményében, felhívva a figyelmet arra, hogy jelentős számú választópolgár távol maradt a voksolástól.

„Nem számítunk arra, hogy az ilyen választások alapvető változást hoznak az iráni politikában, vagy hogy az új vezetés jobban tiszteletben tartja majd állampolgárai emberi jogait” – tette hozzá a minisztérium. „Amint maguk a jelöltek is elmondták, az iráni politikát a legfelsőbb vezető határozza meg” – jegyezte meg a tárca, utalva arra, hogy az Iszlám Köztársaságban a legfelsőbb vallási és politikai vezető mindenki, így az államfő felett is áll.

A minisztérium azonban hozzátette, hogy ettől függetlenül ha az amerikai érdekek úgy kívánják, akkor Washington használja a diplomáciai eszközöket Teheránnal szemben.

Az iráni választásokról szóló amerikai médiabeszámolók megjegyzik, hogy noha Peszeskján reformistának számít, választási kampányában elismerően szólt a Forradalmi Gárda elitalakulatról, és annak 2019-es akciójáról, amelyben megsemmisített egy amerikai drónt. A katonai műveletet úgy kommentálta, hogy az „komoly ütést vitt be az amerikaiak képébe, bizonyítva, hogy Irán nem adja meg magát”.

Elolvasom a cikket