Gyújtogatás egy németországi menekültszálláson

MH/ MTI
2024. július 8. hétfő. 18:49

A tájékoztatás szerint egy ember életét vesztette, huszan megsérültek, köztük egy rendőr, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A halálos áldozat kilétéről egyelőre nem tudni semmit.

A nagyjából száz ember befogadására képes létesítményből a délelőtti órákban a hatóságokhoz egy gyújtogatóról szóló bejelentés érkezett – ismertette a rendőrség szóvivője.

Az illetékes beszámolója szerint két rendőr a létesítmény két alkalmazottjának társaságában megvizsgált egy lakókonténert, amelyben benzinszagot észleltek. Hirtelen robbanás történt és tűz ütött ki az összesen 48 konténerből álló, kétemeletes létesítmény földszintjén. A menekültszállás kiégett.

A tűzoltóság szerint egy rendőr és egy alkalmazott is súlyos égési sérüléseket szerzett.

A mentőszolgálatok nagy erőkkel érkeztek ki a helyszínre. „Legfontosabb számunkra az emberéletek megmentése volt, akkor ugyanis nem tudtuk, hogy hányan tartózkodnak még az épületben” – mondta a tűzoltóság szóvivője, hozzátéve, hogy minden konténert átvizsgáltak.

A lángokat a hatóságok szerint viszonylag gyorsan sikerült megfékezni.

A rendőrség szerint amint a helyszíni körülmények lehetővé teszik, a tűzoltóság szakértői fogják kivizsgálni a tűz eredetét.

Elolvasom a cikket