Olimpiai szintű verseny 47 ország sportolóival

MH/ MTI
2024. július 8. hétfő. 17:04

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke felidézte, hogy a Gyulai István Memorialt – amelynek ez már a 14. kiírása – 11. alkalommal rendezik meg Székesfehérváron, mert „a sportok királynője és a királyok városa között megbonthatatlannak tűnik a kapcsolat”. Megjegyezte, hogy a régió legjobb versenyét bonyolítják le évek óta, miközben a viadalnak már a világban is van neve.

Spiriev Attila sportigazgató elmondta, hogy az előzetesen bejelentett sztárok közül egyedül a 110 méteres gátfutásra nevező, s a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő amerikai Grant Holloway nem vesz részt a versenyen.

Kiemelte, hogy női 100 méter gáton a Puerto Ricó-i olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn mellett a bahamai Devynne Charlton, az amerikai Nia Ali és az Eb-ezüstérmes Kozák Luca is rajthoz áll. Férfi 100 méteren ott lesz a mezőnyben a háromszoros Memorial-győztes, dél-afrikai Akani Simbine, a tavalyi vb-ezüstérmes botswanai Letsile Tebogo, valamint a világ jelenlegi leggyorsabb embere, a 9.77-es idővel rendelkező jamaicai Kishen Thomson.

Kalapácsvetésben a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Halász Bence a tavalyi világbajnok kanadai Ethan Katzberggel, a lengyel olimpiai bajnok Wojciech Nowickivel és a szintén lengyel Pawel Fajdekkel mérheti össze erejét. Távolugrásban a görögök olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Miltiadisz Tentoglu három jamaicai klasszissal versenghet, hiszen nevezett a 2019-ben világbajnok Tajay Gayle, a tavalyi budapesti vb-n ezüstérmes Wayne Pinnock és az idei glasgow-i fedett vb-n harmadik Carey McLeod is.

A diszkoszvetés mezőnyében ott lesz a világcsúcstartó litván Mykolas Alekna, a 2022-es világbajnok szlovén Kristjan Ceh, valamint a legutóbbi olimpián aranyérmes svéd Daniel Stahl. A súlylökés az olaszok újdonsült Európa-bajnoka, Leonardo Fabbri és a 2017-ben Londonban vb-címet nyert, új-zélandi Tom Walsh nagy versengését hozhatja.

Magasugrásban rajthoz áll az olimpiai, világ- és Európa-bajnok olasz Gianmarco Tamberi, míg 400 méteren visszatér a verseny csúcstartója, a tokiói olimpia bajnoka, világbajnok, ötszörös Gyulai Memorial-győztes, bahamai Steven Gardiner – vele mérheti össze gyorsaságát az országos csúcstartó, fedettpályás vb-ötödik Molnár Attila.

A nemzetközi szövetség kontinentális sorozatába tartozó, arany besorolású versenyen a magyarok közül rajthoz áll még a 100 és 200 méteren hazai rekorder Takács Boglárka, aki 200-on összecsaphat a fedett pályás világbajnok, Saint Lucia-i Julian Alfreddel és a jamaicai olimpiai bajnok Shericka Jacksonnal.

Elolvasom a cikket