Történelmi pillanat a Patrióták Európáért képviselőcsoportjának megalapítása

MH/ MTI
2024. július 8. hétfő. 19:48
Frissítve: 2024. július 8. 19:57

Deutsch Tamás, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a Fidesz elnökének, az Osztrák Szabadságpárt elnökének és a cseh ANO elnökének a kezdeményezésére, a patrióta kiáltvány kibocsátását követően létrejött pártcsoport a szabad, a független, a saját lábára álló Európáért fog cselekedni.

A fideszes politikus hangsúlyozta: a júniusban tartott európai parlamenti választásokon szavazó több mint kétmilliónyi magyar állampolgár támogatása jelentős erőt biztosít a magyar jobboldalnak, a polgári nemzeti kereszténydemokrata tábornak. Húszmilliónál is többen voltak azonban azok, akik a Patrióták Európáért frakciójának politikusaira, az európai politikában a gyökeres változást célzó program megvalósítására szavaztak – hívta fel a figyelmet.

A pártcsoport politikusai tudnak és hajlandóak is tenni a szabadság és a béke, az európai keresztény örökség megőrzéséért és egy versenyképes, élhetőbb, erős nemzetállamokra épülő, erős Európáért.

„Mi a nemzetek Európájában gondolkodunk. Meg fogjuk állítani az illegális migrációt európai szinten, és meg fogjuk védeni Európát és az európaiakat” – fogalmazott.

Deutsch Tamás emlékeztetett arra, hogy július elsejével Magyarország átvette az Európai Unió Tanácsa soros elnöki feladatait, és – mint kiemelte – lendületesen kezdett munkához. Orbán Viktor miniszterelnök békemissziójára utalva kijelentette: tenni kell a békepárti fordulat érdekében. A békemisszió lendületet ad annak a szándéknak, hogy végre békét lehessen teremteni – tette hozzá Deutsch Tamás.

Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke, akit az újonnan megalakult pártcsoport EP-frakciója első alelnökének választott, történelmi napnak nevezte a Patrióták Európáért frakció megalapítását, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az „új és erős frakció” az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett.

Kijelentette: az európai parlamenti választások eredménye azt mutatja, hogy a szavazók változást akarnak Európában. Véget akarnak vetni annak, hogy a brüsszeli bürokrácia elfogadhatatlan politikai paktumokat köt, és mindent megtesz erejének és befolyásának megtartásáért.

Hangsúlyozta: a Patrióták Európáért változást akar. Olyan Európát akar, amely a béke és a szabadság pártján áll, amely kimondja, hogy nem kér az illegális bevándorlásból és meg tudja védeni Európa külső határait. Kimondja továbbá, hogy meg kell őrizni Európa versenyképességét, és azt, hogy elég a brüsszeli centralizmusból. A patrióták frakciója kimondja azt is, hogy tiszteletben kell tartani egymás szuverenitását és nemzeti érdekeit – húzta alá.

A fideszes politikus reményét fejezte ki, hogy az új frakció erősödni fog az elkövetkező időszakban, és fontosnak nevezte az együttműködést más konzervatív jobboldali frakciókkal. Szavai szerint csak így lehet valódi változást elérni az Európai Parlament struktúráiban és gondolkodásmódjában.

A Partióták Európáért több mint egy projekt, több mint egy frakció, több mint egy szövetség. A Patrióták Európáért egy testvéri együttműködés – tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.

Elolvasom a cikket