Sikeres a a Hungarian Startup University Program

MH/MTI
2024. július 9. kedd. 14:33
Frissítve: 2024. július 9. 14:45

Bódis László, aki egyben a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért felelős helyettes államtitkára, kiemelte, hogy az elmúlt több mint három évben már 15 ezer egyetemi hallgató vett részt a programban. A NIÜ a helyszínen kiosztott közleménye szerint a HSUP a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) gondozásában futó két féléves egyetemi kurzus. Célja, hogy egyetemi hallgatóknak adjon át a sikeres vállalkozás indítással és az innovációs ökoszisztéma működésével kapcsolatos ismereteket, amely után a legjobb projektterveket benyújtó hallgatók ösztöndíjat is kapnak, hogy kidolgozzák elképzeléseiket, amelyek alapján akár egy startup is elindítható lesz.

Idén a programban 178 projektcsapat alakult, közülük a legpiacképesebb 15 projekt mutatkozhat be most a Demo Day-en, a befektetőkből, startup szakértőkből álló zsűri előtt.

Bódis László közölte, a rendezvényen jelen lévő 15 csapat minden tagja, a HSUP részét képező ösztöndíj programban egyenként egymillió forintban részesült. A NIÜ vezérigazgatója kitért a HSUP program megújítására is és elmondta, hogy a következő félévben a program már angol nyelven fog futni, ugyanis a startup ökoszisztémában az angol a munkanyelv. Ezért szeretnék, hogy a programban résztvevő hallgatók ezen a téren is felkészüljenek.

Ezen felül elindítanak egy új program elemet is: a HSUP Advanced programba, dedikáltan doktori hallgatók, poszt doktori munkakörben dolgozókat várnak, azért, hogy az egyetemen keletkezett kutatási eredményeket minél nagyobb mértékben piacra segítsék.

Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs szolgáltatásokért felelős igazgatója közölte a hallgatók gyakorlati és piacképes tudást kapnak a programban, amely arra is lehetőséget ad, hogy a vállalkozni vágyó felsőoktatási hallgatók az első hibáikat ne a saját pénzükön kövessék el.

A NIÜ közleménye szerint az ügynökség küldetése Magyarország innovációs teljesítményének és kapacitásainak magasabb szintre emelése. Ezen cél elérését a NIÜ egyebek közt az innovatív vállalkozói és kutatói utánpótlás erősítésén, az innovatív vállalatok és startupok hazai- és külpiacra jutásának támogatásán keresztül valósítja meg.

Elolvasom a cikket