A honvéd kadétprogram sikertörténet

MH/MTI
2024. július 10. szerda. 16:32

Simicskó István a harmadik alkalommal megszervezett búvár kadét tábor sajtónapján azt mondta, a hazájukat szerető fiatalok jelentik Magyarország jövőjét.

A 2015-ben indult honvédelmi táborok egyre népszerűbbek, ezekre mind több fiatal jelentkezik. Lebonyolításukat segíti a szövetség, emellett speciális képzéseket nyújtó táborokat is szervez. Ilyen a búvár-, ejtőernyős vagy a pilótaképzés, illetve a komolyabb fizikai igénybevételt jelentő elite challange tábor – tudatta az elnök.

Ezeken a fiatalok olyan speciális képességeket szerezhetnek, melyet később a honvédségnél vagy a civil életben hasznosíthatnak – közölte a politikus.

Az elnök kifejtette, a II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred bázisa az ország egyetlen olyan létesítménye, amely katonai búvárképzést nyújt. Bár a fiatalok általában szabadidős tevékenység lehetőségét látják a búvárkodásban, ennek a sportnak mindig is volt katonai jelentősége. Előfordulnak olyan katasztrófahelyzetek, amikor szükség van a katonabúvárok szaktudására – tette hozzá.

Farkas Sándor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a szentesi műszaki ezred búvárbázisa az országban egyedülálló. Egyre több olyan fiatal van, aki érdeklődik a búvárkodás iránt, a Szentesen megszerzett ismereteket, tudást később a fegyveres testületeknél, ipari búvárként vagy akár sportolás során is alkalmazhatják.

Az politikus bízik abban, a búvárbázist a jövőben – akár honvédelmi sportközpontként – fejleszteni tudják.

Debreczeni László, a program szakmai vezetője elmondta, a hétfőtől péntekig tartó táborba az ország minden részéről érkeztek a honvéd kadétprogramban résztvevő középiskolások. A 19 fiú és lány nem rendelkezett búvár alapképzettséggel, a vízbiztonság és úszástudás volt jelentkezési felvétel.

A fiatalok az elméleti alapok elsajátítását követően az alapoktól eljutnak odáig, hogy önállóan biztonsággal tudják kezelni a búvárfelszerelést. A hét folyamán legalább húsz órát töltenek a vízben, de emellett megismerkednek a műszaki ezred tevékenységével is – közölte a szakember.

Elolvasom a cikket