NATO-csúcs: Megkezdődött az állam- és kormányfők első tanácskozása

MH/MTI
2024. július 10. szerda. 21:44

Jens Stoltenberg külön köszöntötte Ulf Kristersson svéd miniszterelnököt, aki első alkalommal vesz rész tagállami vezetőként NATO-csúcstalálkozón. „Üdvözöljük a családban” – mondta a legújabb tagállam vezetőjének. A főtitkár ismertette a tanácskozás napirendjét, kiemelve Ukrajna ügyét, amellyel kapcsolatban kijelentette: Ukrajna támogatása nem adomány, hanem saját biztonsági érdeke a NATO-nak.

Joe Biden amerikai elnök köszöntőjében azt hangoztatta, hogy az elmúlt 75 évben a tagállamok a NATO pajzsa alatt tudtak növekedni, és ma a szervezet erősebb, mint valaha.

Az elnök azt hangoztatta, hogy hivatalba lépése óta kétszeresére emelkedett az amerikai harccsoportok száma a NATO keleti szárnyához tartozó területeken. Emellett kilencről 23 növekedett azon tagországok száma, amelyek teljesítik a védelmi kiadásokra vonatkozó két százalékos előírást.

Joe Biden egyben a védelmi beruházások növelését sürgette a védelmi ipar bázisának szélesítése révén és felhívta a figyelmet a két évvel korábbi NATO-csúcson tett ezirányú célkitűzésre.
Kifejtette, hogy Oroszország háborús termelésre állt át, jelentős mértékben megnövelte a fegyverek, lőszerek és katonai járművek gyártását, amiben Kína, Észak-Korea és Irán segítségét élvezi. Ebben a versenyben a NATO szövetség nem maradhat el – hangsúlyozta az elnök, ugyanakkor örömét fejezze ki amiatt, hogy mára minden tagország ígéretet tett hadiipari kapacitásainak bővítésére.

Az Egyesült Államok példáját említve beszámolt arról, hogy elnöksége idején, az elmúlt három és fél évben 30 milliárd dollár befektetés történt az amerikai védelmi iparba 35 állam területén.

Joe Biden egyben kijelentette, hogy a tagállamok által tett, védelmi iparra vonatkozó vállalások jelentik a NATO jövőbeli erejét, valamint ennek révén a NATO-szövetségesek közösen területük minden négyzetcentiméterét képesek megvédeni és ezt meg is teszik.

Elolvasom a cikket