Románia adott, és most kapni szeretne

MH/MTI
2024. július 10. szerda. 21:35

A NATO-csúcson részt vevő Klaus Iohannis román újságírók előtt nyilatkozva kifejtette: Románia az utóbbi tíz évben „egy segítségért könyörgő országból” olyan állammá vált, amely kellő erővel, energiával és kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy biztonságot exportáljon a régióba.

Az Agerpres hírügynökség által idézett államfő leszögezte: továbbra is Oroszország jelenti a legnagyobb kockázatot Európa és az euroatlanti térség biztonságára, és a NATO-nak készen kell állnia arra, hogy megvédje magát. Szerinte a fennállása 75. évfordulóját ünneplő védelmi szövetség stratégiai előnye az egység és a szolidaritás, ami nagyon világosan megmutatkozott az Ukrajna elleni orosz agresszió kezdete óta eltelt években.

Rámutatott: Románia támogatja Ukrajnát, ugyanakkor egy másik Patriot rakétavédelmi rendszert vár az Ukrajnának adományozottért cserébe. „Nyilván nem holnapra várjuk, de a közeljövőben. Úgy gondolom, hogy az adományunk kompenzálásaként gyorsabban kiszállítják majd ezeket a rendszereket” – nyomatékosította.

Az Agerpres beszámolója szerint Románia is csatlakozik azon országokhoz, amelyek kétoldalú biztonsági megállapodást kötnek Ukrajnával: az erről szóló dokumentumot csütörtök reggel írják alá. A román elnök elmondta: tárgyalások kezdődtek a katonai mobilitás fontosságáról is, és Románia –Bulgáriával és Görögországgal együtt – csatlakozik egy katonai mobilitási folyosóhoz.

Újságírói kérdésre válaszolva Iohannis nem akart jóslatokba bocsátkozni arról, hogy mikorra várható Ukrajna NATO-csatlakozása, mivel ehhez konszenzusra van szükség, és „nem mindegyik szövetséges ország van meggyőződve arról, hogy ennek sürgősen meg kell történnie”. A román elnök ugyanakkor az Ukrajnának nyújtott támogatás növelését szorgalmazta.

„Ha Ukrajna elveszíti a háborút, mindannyian veszítünk. Segíteni kell nekik, hogy ne veszítsék el a háborút” – idézte a román elnök nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

Elolvasom a cikket