Heves áradások pusztítanak Németországban

MH/ MTI
2024. július 11. csütörtök. 12:46

Az ország délnyugati részén, Stuttgarttól 90 kilométerre nyugatra fekvő Rastattban a helyi rendőrség tájékoztatása szerint mintegy száz alkalommal szálltak ki a mentőegységek a vízzel elárasztott pincék és aluljárók miatt.

A berlini Központi és Regionális Könyvtár (ZLB) is komoly károkat szenvedett, mivel eltört egy esővíz-elvezető csöve, és a víz befolyt az épületbe. A könyvtár Instagram-posztban számolt be róla, hogy alkalmazottai vödrökkel hordják ki a vizet.

Jonas Fansa, az intézmény igazgatója a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális műsorszolgáltatónak elmondta, hogy veszélybe került a könyvtár több százezer példányos állománya, amelyek között igazi régiségek is vannak.

Hessen tartományban a vihar és áradás miatt szintén számos riasztást kapott a rendőrség és a mentőszolgálat, egyebek mellett az útra dőlt fákat kellett eltávolítaniuk.

Szászországban egy vonat nekiment két kidőlt fának, de szerencsére nem siklott ki. Az ütközést követően a sínekről a fákat eltávolították.

Bajorországban utcákat és pincéket árasztott el a víz, és kidőlt fák miatt is ki kellett szállniuk a helyszínekre – mondta el a tűzoltóság irányítóközpontjának rosenheimi szóvivője.

A német meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint csütörtökön további záporokra és zivatarokra kell számítani, különösen Németország keleti és déli térségében, továbbá az ország néhány középső régiójában is.

Elolvasom a cikket