Inkább a Tisza folyó mint a front

MH/ MTI
2024. július 11. csütörtök. 20:17

A tájékoztatás szerint a férfi Romániába akart átszökni, és eközben fulladt bele a folyóba, amelyen át el akarta hagyni Ukrajnát. A holttestet 30 méterre a folyó Ukrajnához tartozó partjától találták meg. A Tisza egy szakaszon Magyarországgal és Romániával is határfolyót képez. Az ukrán hatóságok felhívták a figyelmet arra, hogy az idei év eleje óta már tizenhatan fulladtak bele a Tiszába, miközben próbálták a túlpartot úszva elérni. Összesen eddig mintegy 40 olyan ukrán állampolgárról tudni, aki ilyen körülmények között vesztette életét.

Az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnában a hadiállapot kihirdetése óta a 18–60 éves, hadköteles korú férfiaknak csak kivételes esetekben engedélyezik, hogy elhagyják az ország területét. Ennek ellenére sokan próbálkoznak átjutni a zöldhatáron, mindenekelőtt a környező európai uniós tagországokba. Az ukrán védelmi tárca adatai szerint a háború kitörése óta több mint 400 ezer férfi ellen adtak ki körözést, mert figyelmen kívül hagyták a katonai behívókat.

Az Európai Unió területén pedig csaknem egymillió ukrán hadköteles él, akik semmiképpen nem akarnak hazatérni.

Elolvasom a cikket