Megnevezték, ki helyettesítheti Katalin hercegnét

Katalin hercegné márciusban jelentette be, hogy rákot diagnosztizáltak nála, és megelőző kemoterápiás kezelésen vesz részt. A háromgyerekes anya ezután eltűnt a nyilvánosság elől, nem vállalt szerepléseket, ám júniusban nagy meglepetést okozott. Megjelent a Trooping the Colour elnevezésű ünnepségen, amelynek köszönhetően a rendezvényt soha nem látott érdeklődés övezte – olvasható a Life.hu oldalán.

Katalin hercegné váratlan szereplése kapcsán elmondta, hogy „vannak jó és rossz napjai”, és hogy „a kezelése még néhány hónapig tart”.

Ezek után sokan reménykedtek abban, hogy Wimbledonban is tiszteletét teszi a hercegné, hiszen óriási teniszrajongó. Hagyományosan ő adja át a győztes trófeáját, és az elmúlt években végigszurkolta a bajnokságot.

Természetesen a szervezők is szeretnék, ha Katalin tiszteletét tenné, ezért leszögezték, nagyon rugalmasak azzal kapcsolatban is, hogy ki fog részt venni a trófea átadásán, ha Katalin mégsem tudna.

„Reméljük, hogy a walesi hercegnő a klub fővédnökeként át tudja adni a trófeákat, de az ő egészsége és felépülése az elsődleges” – nyilatkozták.

Egyelőre nincs hír arról, hogy a hamarosan véget érő versenyen ott lesz-e Katalin, vagy sem, de elindultak a találgatások arról, hogy ki lehetne a megfelelő helyettese, ha az egészségi állapota nem engedné, hogy folytassa ezt a hagyományt.

Ő lehet Katalin helyettese

Gloucester hercegnéje méltó helyettese lenne a walesi hercegnőnek, mivel 25 éve a Lawn Tennis Association tiszteletbeli elnöke, és rendszeresen jár Wimbledonba, vagyis ő is nagy teniszrajongó.

A dán származású Brigitta gloucesteri hercegné házasság útján került be a királyi családba: 1972. július 8-án ment hozzá II. Erzsébet királynő unokatestvéréhez, Richárd herceghez, Gloucester hercegéhez. Három gyerekük született, Alexander Windsor, Davina Lewis és Rose Gilman. A hercegné számára nem lenne ismeretlen az sem, hogy a királyi család egy másik tagjától vesz át tiszteletteljes feladatot: Diana hercegné halála után Brigitta lett a Királyi Zeneakadémia elnöke. Bár a hercegné sok rendezvényen jelenik meg, akkora figyelem nem irányul rá, azonban ez változhat, ha valóban ő lép Katalin helyébe.

Elolvasom a cikket