A lengyel szejm elutasította az abortusz liberalizálását célzó baloldali tervezetet

MH/ MTI
2024. július 12. péntek. 16:22

A 460 fős szejmben a jelen lévő képviselők közül 215-en a tervezet elfogadása mellett szavaztak, 218-an ellenezték annak elfogadását, és ketten tartózkodtak.

A fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság frakcióján, valamint a szintén ellenzéki Konföderáción kívül elutasította a tervezetet a kormánykoalíciós Lengyel Parasztpárt (PSL) 24 képviselője is. A PSL 4 tagja támogatta a jogszabály-módosítást, a párt egy képviselője tartózkodó voksot adott le.

A Baloldal által benyújtott tervezet a terhesség 12. hetéig engedélyezte volna a terhesség megszakítását, és törölte volna a jelenlegi törvényből azokat az előírásokat, amelyek értelmében szabadságvesztéssel büntethető az az orvos, aki a törvény által nem engedélyezett esetekben végrehajtja az abortuszt, illetve aki erre rábeszéli a várandós nőt. Maguk a terhességmegszakításon átesett nők a jelenlegi előírások szerint sem büntethetők.

Az elutasított baloldali tervezet az első volt azon négy törvénymódosító javaslat közül, amelyeket a kormánykoalíció tagjai előterjesztettek. Későbbi parlamenti üléseken megvitatásra kerülhet még a Baloldal frakciója által benyújtott másik tervezet is, mely bizonyos, orvosilag meghatározott esetekben a terhesség minden szakaszában engedélyezné az abortuszt.

Saját tervezetét nyújtotta be a kormánykoalíció vezető pártja, a Polgári Koalíció, mely szintén a terhesség 12. hetéig engedélyezné a terhesség megszakítását.

A kormánykoalíció további két pártja, a Lengyelország 2050 és a Lengyel Parasztpárt (PSL) közös tervezete pedig visszaállítaná az 1993-ban elfogadott, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot, és népszavazást hirdetne e témában.

Az 1993-as törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése szerint az abortusz csak az első két esetben megengedett.

Elolvasom a cikket