Felmentették a 2016-as montenegrói puccskísérlet vádlottjait

MH/ MTI
2024. július 12. péntek. 21:55

A szerbbarát Andrija Mandic házelnököt és Milan Knezevic parlamenti képviselőt 2019-ben egyenként öt év börtönbüntetésre ítélte a bíróság, és a többi 11 vádlottat – köztük két orosz állampolgárt és a szerbiai csendőrség korábbi vezetőjét – is bűnösnek találták. Két évvel később viszont a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezte ezt az ítéletet, és az ügy újratárgyalását rendelte el.

2019-ben a podgoricai bíróság elsőfokú ítéletében kimondta: a bűnszövetkezet minden tagjának előre kijelölt feladata és szerepe volt, a csoport készen állt arra, hogy erőszakot és megfélemlítést alkalmazzon, s mindannyian beszámíthatóak voltak, valamint tisztában voltak terveik súlyával, és készen álltak végrehajtani őket, tudván, hogy tettük jogellenes. A vádirat szerint a bűnszövetkezet állami intézményekre akart támadni a 2016. októberi parlamenti választás napján és merényletet akart elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttasson hatalomra, megakadályozva ezzel az Adria-parti állam NATO-csatlakozását. A férfiakat terrorcselekmények kísérletével és Montenegró alkotmányos rendjének megsértésével, Andrija Mandicot és Milan Knezevicet ezen felül összeesküvéssel, valamint a nemzetbiztonság elleni támadás előkészítésével is vádolták, és megfosztották őket mentelmi joguktól.

A vádlottak ártatlannak vallották magukat, az orosz kormány pedig máig tagadja, hogy köze lett volna a tervezett puccshoz.
Montenegró 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz, és tárgyalásokat folytat az Európai Unióval a csatlakozásról. A Milo Djukanovic vezette Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) három évtizednyi kormányzás után 2020-ban elveszítette a parlamenti választást, maga Milo Djukanovic pedig a 2023-as elnökválasztáson maradt alul kihívójával, Jakov Milatoviccsal szemben, majd lemondott a pártelnökségről.

Elolvasom a cikket