Nem hagyhatjuk, hogy országunk a szélsőjobboldal kezébe kerüljön, mondta a sajtótájékoztatón Kylian Mbappé és feltette francia színekben pompázó maszkját az arcára. Talán még a gall kakas is rá volt hímezve. Így szeretett volna játszani, törött orral, hogy tévénézők milliói láthassák rajta nemzeti elköteleződését. Büszkén akarom viselni a francia mezt, folytatta, nem akarok olyan országért játszani, amelyik nem képviseli az értékeimet.
Az UEFA megdorgálta a francia futballsztárt és a pályán csak semleges színű védőmaszk viselését engedélyezte neki. Erre szabály van, azt be kell tartani! Arra is van szabály, hogy kerülni kell a politikai agitációt, de az illetékesek nem tudták eldönteni, hogy Mbappé agitált-e, vagy csak a privát véleményét mondta a kamerákba, mert ahhoz joga van. Ezért a választás első fordulója után is szabadon szólíthatta meg a futballnyilvánosság előtt honfitársait, hogy a hozzá hasonló értékeket képviselve járuljanak az urnákhoz és szavazzanak a Franciaországot megosztani akaró Nemzeti Tömörülés ellen.
Mbappé világsztár, a közösségi hálókon negyvenmillió követője van, influenszer a javából. Nézik mit eszik, mit iszik, mit mond. Viselkedésével mintát ad, szavaival tettre serkent. Intelligens játékos, bizonyára tisztában van azzal, hogy szerepelni, nyilvánosság előtt megszólalni felelősséget jelent.
Mbappé kameruni apától és algériai anyától született francia identitású focista. Algéria 1963-ig francia, Kamerun a bismarcki expanziótól az első világháború végéig német gyarmat volt. Akkor az igazságos békeszerződés az ország egyik felét az angoloknak, másik felét a franciáknak ajándékozta, és a franciák ugyanazt a gyarmattartó politikát folytatták Kamerunban, amit előttük a németek, a kényszermunka afrikai változatát. A gyarmati világ az 1960-as években szűnt meg, az őslakosok képzettebb és vállalkozóbb része európai életet választott magának: Mbappé felmenői a franciát. Így lett a Párizs mellett született aranylábú fiú igazi francia. Az újfrancia identitás jól látszik rajta, csakúgy, mint a teljes nemzeti válogatotton. Szívre tett kézzel, lelkesen éneklik a Marsaillest, de vajon mire gondolhatnak „Hajrá, fegyverbe hát! Ma harcba hív hazád! Csak jöjj, csak jöjj, öntözze hát, rút vérük a határt!” sorainál?
Franciaország 68 millió lakosának negyven százaléka bevándorló, a franciák aránya a hivatalos statisztika szerint mégis 84 százalék. Az ellentmondást a Mbappé-család sorsa segít megfejteni, mert aki francia állampolgár, az bőrszínre, vallásra és kultúrára való tekintet nélkül franciának számít. Ők nem a Nemzeti Tömörülés sorait gazdagítják. A nemzet helyett ők a nép, őket – legalább is azt hiszik – a harcba szólított újbaloldali Népfront képviseli, ami a mi magyar fülünknek gyanúsan cseng. A gőgös franciák, németek hallgathatnának már egyszer a magyar történelmi tapasztalatokra, amit a népi bölcsesség közmondásba is öntött: Adj a tótnak szállást és kiver a házból!
Az első Nagy Háború végén való osztozkodás jut erről is az eszembe. 1500-ban csupán százezer román élt Erdélyben, 1918-ban már hárommillió. Az évszázadokon átívelő folyamatos migráció, betelepítés és vándorlás következtében Erdély lakosságának több mint a fele román lett. Gyulafehérvárott 1918. december 1-jén az erdélyi román küldöttek egyhangúlag megszavazták, hogy Erdély mostantól Nagy-Románia területét gazdagítsa. Egyhangúlag, mert az őshonos erdélyi magyarokat senki nem kérdezte meg. Az erdélyi szászokat megkérdezték, és ők Romániát választották. Román állampolgárként rögtön el is búcsúzhattak kiváltságaiktól, amit még 1224-ben II. András magyar király adott nekik, és ezt a hétszázéves kiváltságot magyar király, magyar fejedelem soha nem bolygatta. A MÁV a magyar kormány utasítására ingyenes különvonatokat biztosított a románoknak, hogy el tudjanak jutni a gyulafehérvári rendezvényhelyszínre, mert a Magyar Királyságban élő nemzetiségeket a valóságban is megillette a demokratikus önrendelkezés joga.
Franciaországban a népfrontos mozgósítás meghozta gyümölcsét. Habár a választások első fordulójában – Párizst leszámítva – egész Gallia nemzeti sötétkékben úszott, a második fordulóban felborult ez a rend, beszínesedett az ország, győzött a tarkabal, sőt még Macron reneszánszát is magukkal húzták. Tízmillió francia-francia adta voksát a Nemzeti Tömörülésre, az újfranciák – talán Mbappé felhívására hallgatva az „érdekeiket képviselő” népfrontra húzták be az ikszet. Így is csak hétmillióan voltak, de a demokratikus francia választórendszer harminchét mandátummal többet osztott ki nekik, mint a szélsőjobboldalinak minősített Nemzeti Tömörülésnek.
A két választási forduló között a francia államügyészség nyomozást indított Marine Le Pen ellen. A semleges ügyészség éppen most, a választás alatt úgy véli, hogy a pártelnök asszony 2022-ben az elnökválasztáson feltehetően túllépte a törvény által engedélyezett kampányköltséget. Nem ő az egyetlen ilyen, de szúrópróbaszerűen természetesen őt találták meg. Ráadásul európai uniós pénzek hűtlen kezelésével is vádolják, mert a párt EP-képviselőinek asszisztenseit nem a megfelelő módon fizették ki. Ha a gyanú beigazolódik, akkor Le Pent akár tíz év börtönbüntetésre is ítélhetik, és eltilthatják az újabb elnökjelöltségtől. Megijedhetett a francia jogállam, mert a friss közvélemény-kutatási adatok szerint Le Pen a két év múlva esedékes elnökválasztáson jó eséllyel indulhat, és akár az első fordulóban ötven százalék fölötti eredményt érhet el. És akkor újra nemzetibe fordulhat a kiszínesedett francia népi világ.
A tarkabal népfront, egyelőre a „szélsőjobb” elleni riogatással mozgósít. Kérdés, hogy a most negyven százaléknyi bevándorló hátterű újfrancia mikor unja ezt meg és dönt úgy, hogy kezébe veszi a sorsát, és népfront helyett saját érdekeit saját maga fogja érvényesíteni.
A szerző történész
