Párizs 2024 – Hatszáz amerikai versenyez az olimpián

MH/ MTI
2024. július 12. péntek. 19:40
Frissítve: 2024. július 12. 19:43

Az insidethegames.biz beszámolója szerint az 592 versenyzőnek csaknem a fele indult már ötkarikás játékokon, a kétszeres olimpikonok több mint ötvenen vannak, míg 16-an három, négyen négy, hárman pedig öt olimpián vettek már részt korábban.

A portál anyagából kiderül még, hogy a csapatban 122 olimpiai érmes szerepel, köztük 66 olimpiai bajnok, akik összesen 110 aranyat nyertek.

A legnagyobb név az úszó Katie Ledeckyé, aki hét arany- és három ezüstéremmel vezeti a legtöbb medált gyűjtők listáját, a tornász Simone Biles és a szintén úszó Caeleb Dressel hét-hét éremmel érkezik Párizsba, egy harmadik úszó, Ryan Murphy pedig jelenleg hatszoros ötkarikás érmes.

Bár az idei olimpia lesz az első a történelemben, amelyen a sportolói mezőny összetételét illetően teljes mértékben érvényesülni fog a nemek közötti egyenlőség, az Egyesült Államok olimpiai képviseletét ezúttal is a nők uralják: a csapatban 314-en kaptak helyet 278 férfiversenyző mellett. Sorozatban ez a negyedik alkalom, hogy az ország olimpiai bizottsága több nőt küld a játékokra, mint férfit.

Elolvasom a cikket