Mert sokszor az fáj a legjobban, amit a legnehezebb elmondani, anélkül, hogy értetlenséget, megvetést, körberöhögést váltanánk ki. Itt van helyettünk a 37 éves Nell (Gina Rodriguez), akinek sehogy sem akar elkezdődni az élete, de számtalanszor kerül szánalmas és nevetséges helyzetbe.
A SoCal Independent című amerikai újság megbecsült riportere volt, de egy londoni vőlegényért (Ed Weeks) eldobta a karrierjét, majd amikor már az esküvő következett volna, szakított, és visszatért a kaliforniai Pasadenába.
A régi újságjánál a tulajdonos lánya, Lexi (Laurie Ash) lett az új főnök, zéró sajtómúlttal. De ez még nem lett volna akkora baj, mint az, hogy gyűlöli Nellt, akit csak kegyelemből vesz vissza, és felháborítóan alacsony díjazással rábízza a nekrológok írását, és ehhez egy sufnit biztosít számára. Később kiderül, nem is olvassa a nekrológokat, viszont jó sokáig elhallgatja, mennyire tetszenek az írások az olvasóknak.
Nellnek bárki azt tanácsolná, sürgősen keressen másik munkahelyet, csak hát ő nem ilyen. Lelkesen beleássa magát a frissen meghalt hírességek életrajzába, és ezek a bolyongó lelkek, akik sokszor eleinte azt sem tudják, hogy meghaltak, meglátogatják. Elmesélik a történetüket, majd látva Nell nem éppen problémamentes magánéletét és hervasztó munkahelyi helyzetét, tanácsokkal is ellátják.
Nell világa így szép lassan átalakul. Megértőbb lesz saját magával és a barátaival, segít még azoknak is, akiktől egyébként nem sok jót várhat. Így aztán a munkahelyi környezet is változik. Lexiről kiderül, hogy ő is érző lény, sőt az apja ridegségétől szenvedő nagyra nőtt gyermek, aki társakra vágyik, és mivel őszinte, nem lehetetlen, hogy segítséget, támogatást , megértést és türelmet kapjon, míg végül a beosztottaival együtt lélegző, önfeláldozó főnök lesz belőle.
Láttunk már munkahelyi problémákat feldolgozó sitcomokat és vígjátékokat bőséggel. A szellemvilággal foglalkozó vígjátékokat, thrillereket és horrorfilmeket is. A Még nem halott című sorozat ötvözi mindkettőt.
Fő vívmánya az, hogy a munkahelyen szenvedő emberi lény nem marad magára a problémájával, hanem beszáll a soros halott: híres művész, politikus, ügyvéd vagy sportriporter szelleme, és míg készül a nekrológja, ugyanolyan tanácsokat ad, mint egy jó munkahelyi pszichológus. Sőt a szellemnek meg van az az előnye a pszichológussal szemben, hogy nem csak a páciens elbeszéléséből ismeri a történteket, hanem látja is, és rögtön le is tudja reagálni.
A munkahelyi témák mellett a barátság, a szerelem és a házasság témakörében is besegítenek a szellemek az élőknek. Talán a barátságokon sikerül ezzel a technológiával a legtöbbet fésülni. Elfogadtatni, hogy a legjobb barátnak még van egy másik legjobb barátja is, és ez normális, és néha a másik barátnak is be kell segíteni, nem rivalizálni vele, nem kitúrni, hanem őrá is figyelni.
A szerelemről azt állapítja meg a film, hogy ha valakinek csak az ő szempontjai szerint kijavított változatunk kell, akkor ő nem szeret minket. Nem kell tökéletesnek lenni a szerelemhez, csak például ugyanazt nem akarni, ugyanabban nagyon bénának lenni, vagy ugyanúgy feldolgozni –hárítani a frusztráló helyzeteket, mint a másik.
Nagyon életszerű szituációkat látunk, amelyekhez néha annyira komplett hátteret kapunk, hogy a pszichológus sem tehet hozzá sokkal többet, de máskor meg ez lemarad. A gazdag, befolyásos szülők miatt frusztrált, nem a saját életüket élő, betegesen rivalizáló figurák előéletéről sokkal többet tudunk meg, mint arról a fickóról, (Dennis: Joshua Banday) aki képtelen kosárba dobni egy labdát. Később látjuk, amikor vészhelyzetben nagyon jól szervez, és jól teljesít a szerkesztőségben, de aztán amikor mást kellene összehangolni, hirtelen megint elakad.
Magyarázatképpen annyit mond, hogy amikor gyerekkorában kosárra kellett dobni, hirtelen elbizonytalanodott, és nem sikerült neki. Az alkotóknak azt valahogy nem sikerült belepasszírozni három a témával foglalkozó részbe sem, hogy a háttérben a gyermekkel rivalizáló szülők lehetnek, akik arról akarták meggyőzni, hogy szerencsétlen, és nem megy neki semmi, és valószínűleg mások előtt is megszégyenítették.
Bár temérdek élő és halott ember drámáját, szerencsétlenkedését és nyomorúságát megismerjük, és azt is, hogyan tudják kiborítani embertársaikat, de arra sem kapunk meggyőző választ, hogy Nell mitől lett olyan, amilyen. Hogy folyton ideges, feszült, röpködnek körülötte a tárgyak, sehogy nem tudja összehangolni a hétköznapi tennivalóit, nem találja a helyét, nem tud felnőni. Vagy lehet, hogy nem is muszáj felnőni mindenkinek?
A sorozat nagy erénye a rengeteg életszerű történet. Nagyon kedvünkre vannak a nem túl kiszámítható fordulatok, és izgalmas és szívmelengető a jellemek folyamatos változása, fejlődése is.
Megnyerő, ahogy arról beszél a film, hogy például egy szélsőségesen rendetlen, vagy egy cinikusan önző, fennhéjázó embert lehet-e szeretni? Vagy egy autistát, aki döbbenetes szabályokat képes szabni a körülötte felbukkanó embereknek, és kegyetlen igazságokat csap oda a gyanútlan mondataiban? Vagy érdemes-e egy albérletben lakó „senkit” választani, ha egyre boldogabbak vagyunk vele?
Gina Rodriguez két jelölést is kapott a sorozatbeli alakításáért a legjobb színésznő díjára, és általánosságban is egységesen jó fogadtatást kapott a két évad, de több azért már lehet, hogy nincs benne, habár eléggé elvarratlannak tűnik TJ (Jesse Garcia) , a mexikói származású sportújságíró és Nell kapcsolata, sőt még James Gorski a sármos haditudósító is hazatérhet „ valamelyik háború”-ból.
Még nem halott – Not Dead Yet -2023-2024
Amerikai tévés vígjáték sorozat – 23 perc részenként
Rendezte: Dean Holland (A legtöbb részt)
8/10
