Krejcikova a női bajnok Wimbledonban

MH/MTI
2024. július 13. szombat. 17:32
Frissítve: 2024. július 13. 17:36

A két, egyformán 28 éves játékos közül Krejcikova a 2021-es Roland Garros megnyerése után pályafutása második egyéni GS-trófeájáért szállt harcba, 2024 meglepetésembere, Paolini pedig az idei francia nyílt bajnokság elvesztett döntője után a füves pályás GS-tornán is eljutott a fináléig, ez a nőknél legutóbb, 2016-ban Serena Williamsnek sikerült. Párizsban kikapott a világelső lengyel Iga Swiatektől, így Londonban az első nagy sikerére készült.

A döntőt Krejcikova kezdte jobban, aki női párosban hétszeres GS-győztes, ezek közül kettőt Wimbledonban nyert, azaz nem volt idegen számára a centerpálya hangulata. Rögtön az első játékban elvette riválisa adogatását, s miközben a sajátját mindvégig hozta, az ötödik gémben is brékelt, így viszonylag könnyedén, 36 perc alatt övé lett az első játszma.

A második elején Krejcikova kissé kiengedett, a meccs során először el is vesztette az adogatójátékát, Paolini pedig előbb 3:1-re, majd 4:1-re elhúzott. A cseh az első játszámához képest sokkal többet hibázott, az olasz teniszező pedig egyre felszabadultabban és pontosabban játszott. Ennek meg is lett a következménye, illetve eredménye, Paolini újabb 36 perc elteltével kiegyenlített, így következhetett a döntő szett.

Ebben Krejcikova feljavult, adogatóként sokáig pontot sem vesztett, de ellenfele is hozta a szervagémjeit. A kulcsjátéknak a hetedik bizonyult, ebben a cseh játékos több bréklabdát is kiharcolt, s a másodikat sikerült is értékesítenie, majd egy újabb stabil adogatógémmel karnyújtásnyira került a győzelemtől. 3:5-nél Paolini sikerrel szervált a meccsben maradásért, fogadóként azonban hiába küzdött nagyot és volt két lehetősége is az egyenlítésre, Krejcikova a harmadik mérkőzéslabdáját már kihasználta.

A találkozó 1 óra 58 percig tartott.

Az utóbbi nyolc kiírást tekintve Krejcikova a nyolcadik különböző bajnok a női egyes dicsőséglistáján, s Jana Novotna (1998), Petra Kvitova (2011, 2014), illetve Marketa Vondrousova (2023) után a negyedik cseh győztes.

Krejcikova pályafutása nyolcadik trófeája mellé 2,7 millió fontot (1,26 milliárd forint) kap.

Eredmény, női egyes, döntő:
Barbora Krejcikova (cseh, 31.)–Jasmine Paolini (olasz, 7.) 6:2, 2:6, 6:4

Az elmúlt tíz év döntői:

2015: S. Williams (amerikai)–Muguruza (spanyol) 6:4, 6:4
2016: S. Williams–Kerber (német) 7:5, 6:3
2017: Muguruza–V. Williams (amerikai) 7:5, 6:0
2018: Kerber (német)–S. Williams 6:3, 6:3
2019: Halep (román)–S. Williams 6:2, 6:2
2020: nem rendezték meg a tornát a koronavírus-járvány miatt
2021: Barty (ausztrál)–Pliskova (cseh) 6:3, 6:7 (4-7), 6:3
2022: Ribakina (kazah)–Dzsabőr (tunéziai) 3:6, 6:2, 6:2
2023: Vondrousova (cseh)–Dzsabőr 6:3, 6:3
2024: Krejcikova (cseh)–Paolini (olasz) 6:2, 2:6, 6:4

Elolvasom a cikket