Türelem

Peregnek a napok, a hónapok. A futball Európa-bajnokságtól elbúcsúzunk, és előttünk egy másik nagy sportesemény, a párizsi olimpia. A készülődés eszembe juttatja az 1984-es Los Angeles-i játékokat, ahonnan – mint tudvalévő – másokkal egyetemben, kényszerből, mi is távol maradtunk. A csonka olimpia helyett viszont különböző „szocialista” városokban, úgynevezett Barátság versenyeket rendeztek. Így esett, hogy a férfi röplabdának, az ökölvívásnak és a vízipólónak Havanna adott otthont. A sportlaptól ketten utaztunk, harmadik társunk a Magyar Ifjúság egyik vezetője volt – tudósítandó az eseményeket.

Az indulás előtt felkeresett egy asszony, és azzal a kéréssel fordult hozzám, elvinnék-e egy csomagot Havannába a férjének. Az asszony elmondta, hogy férje a budapesti Műszaki Egyetem vendégkutatója volt, de időközben kikerült Kubába, és évek óta nem engedik vissza. Talán az lehetett a baj, hogy kérvényezte a magyar hatóságoknál a végleges letelepedését, ami Castro Kubájában nagy bűnnek számított. Egy napon két kubai smasszer elkapta, kivitték a repülőtérre és már hurcolták is haza. Esélye sem volt, hogy változtasson a helyzetén, pedig folyamatosan bombázta a kubai és a magyar hatóságokat. Az asszony is, a cél érdekében, minden követ megmozgatott, de nem kísérte siker a kínlódásait. Az is kiderült a beszélgetésből, hogy két kisgyereket nevelnek, akik szeretnék visszakapni az édesapjukat. Az asszony elmondta: elviseli, ha még évekig várnia kell a férjére, de a bizonytalanság idegőrlő. A hosszú türelemnek is vége szakad egyszer, mert van egy határ, amikor elpattan a húr. Ha pontosan tudná, hogy mikor engedik vissza a férjét, a szerint élné az életét, így azonban kétségek között vergődik. Megjegyezhetjük, hogy aligha kell magyarázat ahhoz, hogy az ember képzelőereje a hosszú várakozásban milyen kegyetlen tud lenni…

Természetesen vállalkoztam a postás szerepére, nem beszélve arról, hogy barátságot kötöttünk Carlosszal – ez volt a becsületes keresztneve –, aki aztán bejárta velünk Havanna legnevezetesebb emlékhelyeit. Emlékszem, Hemingway egykori házában, amely ma már múzeum, sorsot húztunk, hogy hármunk közül ki írhat majd riportot a látottakról, a benyomásairól.

Hemingway írja valahol: „Biztos lehetsz benne, hogy mindig lesz tavasz, s a folyó újra folyni fog, amikor felenged a fagy.” A kérdés csak az, hogy mikor enged fel a fagy? Márai Sándor sorai: „Az élet igazi, nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” Sokak szerint a türelem az ember legfontosabb képességeinek egyike. Szükséges luxuscikk. A kulcsai pedig az elfogadás és a hit. Furcsa viszonyban van az idővel; hosszabbra nyújtja. Erő kell ahhoz, hogy az ember várni tudjon. Az pedig a gyengeség, vagy a gyávaság jele, ha lépünk egyet, amikor nem szabadna.

Vannak aztán olyanok, akik képtelenek a türelemre. Fiatalkorunk bálványozott írónője, Oriana Fallaci bevallotta: „…hamarosan számomra azt jelenti, hogy azonnal, most, ebben a pillanatban”. Petőfi jellemző sorai: „Türelem, te a birkák s a / Szamarak dicső erénye. / Tégedet tanuljalak meg? / Menj a pokol fenekére!” De: Mark Sheppard angol színész szerint fejjel menni a falnak, nem a leggyorsabb módja a falbontásnak…

Carlos felesége végső elkeseredésében Kádár Jánoshoz, az MSZMP főtitkárához fordult, és könyörögve kérte levelében: vegye rá Fidel Castrót arra, hogy férje visszajöhessen Magyarországra, és a család újra egyesülhessen. Múltak a napok, a hónapok, amikor egyszer azt a hírt hallottam, hogy Carlos újból Budapesten van, és folytatja kutatásait. Vajon mi zajlott le a háttérben? Nem tudjuk. A politika hosszú távú játszma és a teknős néha legyőzi a nyulat. A közmondás szerint a türelem olyan fa, amelynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket