Ebben az esetben fokozódhat a demencia

Ahogy öregszünk tehát, úgy egyre jobban csökken az izomerő, ennek következményeként pedig egyre nagyobb kihívást jelenthet a mindennapi tevékenységek elvégzése, legyen szó ülésről, gyaloglásról, felkelésről, illetve a mindennapi tevékenységeink elvégzéséről.

A demenciának és az Alzheimer-kórnak nem csak az az egyik jele, hogy megváltozik a mobilitásunk.

A demencia egyik legszembetűnőbb és legkoraibb jele, hogy nagyon könnyen elfelejtünk dolgokat. Ide tartozhatnak a fontos dátumok, az események és az, hogy egyre több alkalommal kell felírnunk dolgokat, mert nem emlékszünk például, hogy mit hová tettünk el, mit kell vásárolni a boltból, vagy elveszítjük a fonalat, miközben valakivel beszélgetünk.

A másik egyértelmű jel lehet, hogy képtelenek vagyunk bizonyos problémákat megoldani. Mivel a memória ilyenkor már sérül, ezért sérül az a képességünk, hogy tervet dolgozzunk ki vagy végrehajtsuk azt. Azaz nem vagy csak nehezen tudnunk egy-egy problémát megoldani.

A demencia okozta memóriaváltozások miatt egyre nehezebben tudják a betegségben szenvedő emberek elvégezni a napi feladataikat, például nehézséget okozhat a háztartási eszközök használata, de van olyan helyzet is, amikor valaki elfelejt például vezetni, vagy elmegy a boltba, a postára, és nem talál haza.

A demenciával élő emberek gyakran nem emlékeznek dátumokra, nem ismerik fel az évszakokat, és az idő múlását sem tudják értelmezni. Előfordul, hogy nem tudják azokat a dolgokat értelmezni, amelyek nem akkor és abban a pillanatban történnek velük. Előfordulhat az is, hogy összezavarodnak az információik a hét napjaival kapcsolatban.

Gyakran gondjuk akad a vizuális képek és térbeli kapcsolatok megértésében. Látásváltozásokat is tapasztalhatnak ezek az emberek. Egyensúlyi nehézség is kialakulhat esetükben, illetve küzdhetnek még olvasási nehézségekkel is. Problémáik lehetnek a távolság megítélésével, a szín vagy kontraszt meghatározásával, ami többek között a vezetés során jelenthet problémát.

A demenciával élő embereknek nehézségeik lehetnek a beszélgetés követésével, illetve ha csatlakoznak is a beszélgetéshez, sok esetben nem értik az összefüggéseket. Előfordul, hogy éppen értik a hallott szót, be is kapcsolódnak a beszélgetésbe, azonban egy idő után nem folytatják a mondanivalójukat vagy ismétlik önmagukat Változásokat tapasztalhatnak az ítélőképességükben és a döntéshozatalukban. Időnként hozhatnak olyan döntéseket, amelyek viszont ronthatják az életminőséget.

A demencia személyiségjegy-változásokat és hangulatingadozásokat okozhat. A demens személy zavarodott és gyanakvó lehet, de jellemző lehet még rá a depresszió, a félénkség, a szorongás. Könnyen idegessé válhat, ha a komfortzónáján kívülre kerül.

Mit tehetünk ellene?

A különböző demenciák (nem csak Alzheimer van) nagyon megterhelik a hozzátartozót is. Fontos, hogy már az egészen enyhe tüneteknél kezdjünk valamit, próbáljuk lassítani a folyamatot.

Számítsunk rá, hogy 80 felett valószínűleg minden harmadik embertársunkat utoléri. Az idős embernek szüksége van megelőzésként valami agyat serkentő hobbira. Lehet ez sakk, komolyabb gyűjtőszenvedély, vagy akár rejtvényfejtés. És valóban a mozgás is kell, tánc, gyaloglás, kertészkedés és minden olyan dolog, ami megtornáztatja a testet és az elmét.

Elolvasom a cikket