Idén nem közvetítik televíziók és streamingszolgáltatók az olimpiát

MH
2024. július 14. vasárnap. 14:49

A NOB eredetileg 2022 februárjában, az ukrajnai konfliktus eszkalálódása után tiltotta el az orosz és belarusz sportolókat a nemzetközi versenyzéstől. Tavaly decemberben azonban a testület feloldotta az általános tilalmat, és úgy döntött, hogy a két országból korlátozott számban, semleges zászló alatt egyéni számokban vehetnek részt az olimpián. A feltételezések szerint mindössze 36 orosz sportoló kapta meg az engedélyt, de 20-an azóta visszautasították a részvételt a megalázó körülményekre hivatkozva.

A NOB azt is kimondta, hogy a két ország sportolói nem vehetnek részt a nyitóünnepség hagyományos bevonulásán sem. Ez várhatóan szabadtéri esemény lesz, ahol a sportolók csónakokon haladnak lefelé a szennyvizes Szajnán több kilométeren át az Eiffel-torony felé.

A NOB a selejtezőkre vonatkozóan is számos korlátozást vezetett be. Nem vehetnek részt a játékokon olyan sportolók, akik nyilvánosan támogatták Moszkva hadműveletét, vagy bármilyen módon kapcsolatban állnak az orosz hadsereggel.

Az olyan nagy műsorszolgáltatók, mint a Pervij kanal Rosszija és a Rosszija 1 egyenesen megtagadták, hogy „az Orosz Föderáció zászlaja és himnusza nélkül” közvetítsék az eseményt. A legnagyobb orosz sportcsatorna, a Match TV azonban állítólag azt tervezte, hogy megvásárolja a közvetítési jogokat, hogy kiválasztott versenyeket mutasson be az orosz résztvevőkkel, de elállt az ötlettől, miután a birkózók és a dzsúdósok, valamit több teniszező is elutasította a NOB meghívását.

„Úgy véljük, hogy az orosz sportolók felfüggesztése miatt az esemény kevéssé érdekli az oroszországi közönséget” – közölte az RBK-val az Okko streaming platform sajtószolgálata.

A népszerű orosz közösségi hálózat, a VK szintén úgy döntött, hogy nem biztosítja az esemény digitális közvetítési jogait a NOB-nak.

Szombaton Samil Mamedov orosz birkózó megtagadta a párizsi olimpián való részvételt. A tíz engedélyezett birkózó közül ő volt az egyetlen, aki még fontolgatta a részvételt.

A hónap elején több magas rangú orosz teniszező, köztük Andrej Rubljov, Karen Hacsanov, Darja Kaszatkina, Ljudmila Szamszonova és Anna Kalinszkaja is visszautasította a meghívást. Az orosz dzsúdószövetség szintén úgy döntött, hogy nem küld sportolókat a játékokra, annak ellenére, hogy meghívták őket.

„Az orosz nemzeti dzsúdócsapat nem fogadja el a megalázó körülményeket, és nem fog szerepelni a párizsi játékokon” – áll a szövetség közleményében.

A párizsi nyári olimpia 40 év óta az első olyan esemény, amelyet Oroszország bojkottál. Korábban a Szovjetunió az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpiát „biztonsági aggályokra és soviniszta érzelmekre, valamint az Egyesült Államokban felkorbácsolt szovjetellenes hisztériára” hivatkozva utasította el.

Elolvasom a cikket