Súlyos az erdélyi ivóvízhelyzet

Túlfogyasztással magyarázza a Szamos Vízügyi Vállalat, hogy immár többtucatnyi erdélyi településen spórolásra szólította fel a lakosságot, illetve időszakosan el is zárta a csapokat. A hatóság közösségi oldalán naponta több ilyen jellegű felszólítást, értesítést közölnek. Nagyjából mindegyikben azzal indokolják a korlátozó intézkedéseket, hogy nincs elég ivóvíz annak nem rendeltetésszerű használata, tehát a túlzásba vitt kerti, melegházas, mezőgazdasági öntözés, állatellátás, udvarlocsolás, medencefeltöltés miatt.

A Szamos vállalat egy csütörtöki Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben arról értesítette a lakosokat, hogy a Kolozs megyei Erdőfelek, Szelicse, Mikestelep, Györgyfalva, Dezmér, Kolozsbós, Kolozspata, Kajántó, Diós, Magyarmacskás, Bodonkút, Mezőszentjakab, Mezőcsán és Novoly lakosai csak akadozva, alacsony nyomással jutnak ivóvízhez, emiatt a falvak egyes részein teljesen megszűnhet a szolgáltatás.

A vízügyi vállalat ugyan ígéretet tett arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül orvosolja a kialakult helyzetet, és bocsánatot kért a „tőlük független” kellemetlenségekért, ugyanakkor ismételten arra szólítottak fel mindenkit, csak a házban használja az ivóvizet, az udvaron vagy a mezőgazdaságban fúrt kutakból származó vagy esővizet vessen be.

A vállalat egyébként másik bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízhiány országos probléma, más régiók vízügyi vállalatai és lakosai is hasonló problémákkal küszködnek.

Elolvasom a cikket