Manfred Weber mindenáron Orbán Viktor ellen harcolna

A szociáldemokraták, a liberálisok és a kereszténydemokraták hárompárti szövetsége képezi a stabil Európa alapját – véli Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, aki a Süddeutsche Zeitungnak arról is beszélt, hogy a káosz kizárólag Orbán Viktor „radikális jobb- és baloldali szövetségeseinek” lenne győzelem – tájékoztat a Mandiner.hu.

Hozzátette: az Európai Parlamentnek meg kellett tanulnia kezelni a jobboldali kultúrát, a sok provokációval együtt.

„A Patrióták Európáért-frakció esetében olyan nacionalistákról beszélünk, akik tudják, hogy mi ellen vannak, de azt nem, hogy mi mellett. Nincsenek olyan politikai struktúráik, mint a kereszténydemokratáknál és a szociáldemokratáknál” – állítja Manfred Weber.

Ezzel szemben a Patrióták a megalakuláskor leszögezték: a céljuk, hogy megőrizzék Európa keresztény értékeit, szigorúan védjék Európa határait, megállítsák az illegális migrációt, és hozzájáruljanak egy erős, versenyképes Európa létrejöttéhez.

Arra a kérdésre, hogy meg kellene-e fosztani Magyarországot a soros elnökségtől, az Európai Néppárt vezetője azt felelte, Orbán Viktor ellen nem technikai, hanem politikai eszközökkel kell harcolni, mert előbbi csak az ő narratíváját erősítené. Manfred Weber a magyar kormányfő diplomáciájáról azt mondta, nem békemisszió, hanem a háború meghosszabbítását szolgáló misszió, amely megkérdőjelezi Európa hitelességét. Ezzel az állásponttal vezető európai politikusok sem értenek egyet.

Az európai atomfegyverre vágyó és a katonai sorkötelezettség visszavezetését támogató Weber és csapata egyébként messze nem ilyen együttműködő, ha nem a vele baráti viszonyt ápoló újságírók kérdezik.

Elolvasom a cikket