Napégés utáni bőrápolás

Nagyon erős UV-sugárzás esetén ugyanis a védtelen bőrfelület 15-20, extrém erős sugárzás mellett pedig alig 10 perc alatt napégést szenvedhet. Fontos hangsúlyozni, hogy ez szó szerint égési sérülést jelent, amely ráadásul az akut panaszokon túl hosszú távon a bőrrák kialakulásának kockázatát is növeli. Az általános tévhitekkel ellentétben a napsugarak elől sem a napbarnított bőr, sem a víz nem jelent védelmet – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) napozási útmutatójában.

Kellemetlen tünetek jelzik a napégést

Egy szó, mint száz, miközben a vakáció minden percét igyekszünk kiélvezni, könnyen óvatlanná válhatunk, és mire észbe kapunk, már meg is történt baj. Mint azt korábban megírtuk, a napégés – függően persze attól is, hogy mennyire súlyos – rendkívül kínzó panaszokat okozhat. A legjellemzőbb tünet a bőr kivörösödése, amelyhez égő, feszülő fájdalom is társul. Kialakulhatnak továbbá hólyagok a bőrön, amely már másodfokú égési sérülést jelez. Ezek a hólyagok erősen viszkethetnek, folyadék halmozódhat fel bennük, idővel fel is szakadhatnak. Mivel a szervezet nagy mennyiségű vért áramoltat a gyógyulási folyamat során az érintett bőrterületre, az forró tapintatúvá válik. Később pedig számolni kell a bőrhámlással, esetleg azt kísérő viszketéssel. Mindezeken felül, ha a test nagy felületen leég, akkor felléphet általános rosszullét, fejfájás, hányinger, láz is.

A Mayo Klinika azt tanácsolja, feltétlenül hívjunk mentőt, ha erős napégést követően magas, 40 fok körüli láz és hányás, zavartság, kiszáradás lép fel, vagy ha a bőr hideg tapintatú, a beteg pedig szédülékeny, esetleg el is ájul. Érdemes továbbá felkeresni háziorvosunkat az alábbi tünetek esetén:

  • nagy kiterjedésű hólyagok a bőrön,
  • a hólyagok az arc, a kezek vagy a nemi szervek tájékán alakulnak ki,
  • a napégett területen erős duzzanat jön létre,
  • az égett bőrön fertőzés kezdeti jelei mutatkoznak,
  • súlyosbodó fájdalom, fejfájás, zavartság, émelygés, láz és hidegrázás,
  • a beteg állapota az otthoni kezelés ellenére is romlik,
  • látászavarok, szemfájdalom.

Hogyan kezelhető házilag a napégés?

Enyhébb panaszok esetén otthon is elláthatjuk a napégett bőrt. Cikkében a Semmelweis Egyetem azt javasolja, hogy igyekezzünk kívülről és belülről egyaránt hűteni magunkat. Ebben segíthet egy langyos fürdő vagy zuhany, egy bőrre terített nedves törölköző, valamint a bőséges folyadékbevitel a dehidratáció megelőzése érdekében. Magát a bőrt is érdemes hidratálni aloe vera géllel vagy krémmel, esetleg más olyan hidratáló krémmel, amelyet kifejezetten napégésre ajánlanak. A bőrpírt kísérő fájdalom enyhítésére alkalmazhatunk fájdalomcsillapító gyógyszert, valamint helyi hatású, ugyancsak vény nélkül kapható érzéstelenítő krémeket. A hólyagokat kiszúrni nem szabad, ha pedig maguktól felszakadnak, akkor fertőtlenítsük a területet, majd tegyünk rá laza kötést. Addig is, amíg gyógyul a napégett bőr, ne menjünk újra a napra!

Elolvasom a cikket