Prága támogatja Szerbia európai integrációját

MH/MTI
2024. július 15. hétfő. 19:58

Csehország támogatja az nyugat-balkáni országok integrációját az Európai Unióba – erősítette meg Jan Lipavsky cseh külügyminiszter hétfőn Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Marko Djuric szerb külügyminiszterrel.

„Biztosítottam Djuric minisztert, hogy Csehország teljes mértékben támogatja a szerb kormány igyekezetét, hogy haladást érjen el a csatlakozási tárgyalásokon. A csatlakozási folyamatnak Belgrád és Pristina konstruktív párbeszédének a folytatása is részét képezi ” – mutatott rá a cseh külügyek irányítója a sajtótájékoztatón.

Mindkét miniszter hangsúlyozta, hogy fontosnak tartják Prága és Belgrád, illetve az egész Nyugat-Balkán gazdasági és kereskedelmi együttműködésének a megerősítését.

„Szerbia fontos nyugat-balkáni partnerünk, amelynek a cseh diplomácia kiemelten fontos szerepet tulajdonít. Segítjük Szerbiában az átalakulást elsősorban a civil társadalmat, a független médiát és az emberi jogokat érintő projektek terén” – magyarázta a cseh álláspontot Lipavsky. Leszögezte: Szerbia és a többi nyugat-balkáni ország továbbra is számolhat azzal, hogy Prága támogatni fogja európai integrációjukat.

Elolvasom a cikket